Foci

BL: bajban a Liverpool

Combsérülés miatt kiesett a liverpooli védelem egyik fontos láncszeme. Ráadásul nem aprócska a baj, mert Joël Matip középhátvéd számára véget ért a labdarúgóidénye. Előnyben a Manchester City.

A klub honlapjának keddi beszámolója szerint a német-kameruni kettős állampolgárságú játékos szombaton a Crystal Palace otthonában 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen sérült meg.

A 26 éves Matip végigjátszotta a londoni találkozót, de az alapos orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy műtétre van szüksége, így a mostani szezonban már nem léphet pályára.

Az ominózus meccsen történt már probléma is. Emlékezetes módon Adam Lallanát a szombati meccs második félidejében küldte pályára Jürgen Klopp vezetőedző, de öt perccel később már le kellett cserélnie. Azt továbbra sem lehet tudni, mennyire súlyos az angol válogatott középpályás  sérülése.

A Premier League tabellájának harmadik helyén álló Liverpool szerdán a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Manchester Cityt fogadja. A két, ráadásul tengelyben szereplő alapember kiesése nem jó ómen a meccs előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik