Sport

Miklós Edit sem gondolta, hogy ebből dobogó lesz

Miklós Edit (miklós edit, )
Miklós Edit (miklós edit, )

A 26 esztendős magyar síző történelmet írt: a csíkszeredai születésű, 2010 óta magyar színekben versenyző alpesi síző harmadik lett a lesikló világkupa-sorozat múlt szombati állomásán, St. Moritzban. A hazánkat a szocsi téli olimpián is képviselő sportoló szerdán már a világbajnokságra utazik. Vele beszélgettünk.

Milyen érzés volt a világkupán úgy dobogóra állni, hogy világsztárokat sikerült megelőznöd?

Fantasztikus. Ez volt az egyik célkitűzésem idénre és ezt sikerült teljesítenem. A pálya felső szakaszában jól csúsztam, megpróbáltam minél kisebb golyóban ereszkedni. Középen volt egy kapu, ahol kicsit be kellett fékeznem, utána viszont ismét aránylag jól tudtam menni. Amikor a célba értem, akkor láttam, hogy tekintélyes az előnyöm, de nem gondoltam volna, hogy ennyire jó eredményt érhetek el.

Sokat számított, hogy másodikként vághattál neki a lesiklásnak?

Jobb volt a pálya, nem voltak nyomok benne. Főleg ilyen esetekben jó előbb rajtolni, mikor az előző nap nem esik a hó. Ha friss hó borítja a pályát, akkor jobb a végén indulni.



Miklós Edit (jobbra) egészen biztosan fog még dobogón állni
Fotók: Europress Fotóügynökség

Az első hat versenyző egy másodpercen belül ért célba, gyakorlatilag nüanszokon múltak a helyezések.

Egyesek a pálya felső szakaszain rontanak, mások az ugratóknál egyenesednek ki a kelleténél hamarabb. Van, aki belefékez, van akinek magasabb a pozíciótartása. Ezek mind befolyásolják a végeredményt.

Azt láthattuk, hogy a dobogón gratuláltak a riválisok, de a színfalak mögött is megkerestek?

A célban, amikor vártam, hogy mindenki beérjen, akkor majdhogynem minden sportoló és rengeteg edző gratulált nekem. Összetartóak vagyunk, mint egy nagy mostoha család – rengeteg barátság kialakul az évek során. Ismerjük a másikat, jóban vagyunk egymással.

Az olimpiai hetedik helyet, vagy a mostani dobogót tartod többre? Persze, ha lehet egyáltalán különbséget tenni a kettő között.

Mindkettőt egyformán fontosnak tartom. Az olimpiait azért, mert rengetegen figyelték Magyarországon és az egész világon egyaránt, mindenki tisztában van vele, milyen nehéz a játékokon eredményt elérni és ennek mekkora súlya van. A Világkupa harmadik hely azok számára jelzésértékű, akik folyamatosan követik a sportág történéseit.

Hogyan lehet erről a szintről közelebb lépni a világsztárokhoz?

Nekik úgymond minden a fenekük alá van rakva, csak az a dolguk, hogy síeljenek. Ezt kellene nekünk is elsajátítani, hogy minden profi módon meg legyen szervezve a csapat körül és ne legyenek akadályok.

Hány fős stábbal készülsz és utazol a versenyekre? Tervben van, hogy bővül a csapat?

Hárman segítik a munkámat, az edzőm, egy szervizember és a fizioterapeuta. Jó lenne, ha jövőre az erőnléti tréner is mindig velünk lehetne, illetve, ha egy orvosi stáb is csatlakozna hozzánk.

 Fotó: europress

Hogyan tudsz kikapcsolódni a versenyek között?

Innsbruck közelében van a „főhadiszállásom”. Általában edzéseink vannak, most ez kivételes, hogy két napot tudunk pihenni, többnyire egy nap edzés, egy nap pihenő a program, de most utazunk hamarosan a világbajnokságra.

Ha már a vébé, mit vársz magadtól az Egyesült Államokban?

Ugyanazt, mint a szezon elejétől kezdve a versenyeken: az első hatban szeretnék végezni.

Milyennek látod a magyar sísport helyzetét?

Gyerekszinten rengeteg ügyes versenyző akad, sőt, vannak olyan versenyek, amin az indulók jobbak mint akár az osztrákok vagy a svájciak. Viszont ifjúsági szintre már jóval kevesebben jutnak el.

Videó – Miklós Edit dobogós futama:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik