Forma-1

Kubicát okolják a Williams gyengeségéért

A Williams csapatánál nem kezdődött jól a szezon, Lance Stroll csak a 14. helyen ért célba az Ausztrál Nagydíjon, míg Szergej Szirotkin fékproblémák miatt már a negyedik körben kiesett. Jacques Villeneuve szerint a csapat tesztpilótája, Robert Kubica szabotálja a csapatot.

Már a tesztek során is nehezen vezethetőnek tűnt az autó. Csak Kubica esetében látszott úgy, hogy uralni tudja a járművet. Robert az, aki tesztpilótaként a jármű fejlődéséért és a helyzet javításáért a leginkább felel. Én el tudnám képzelni, hogy a beállításokkal direkt úgy játszadozik, hogy ezáltal megnehezítse a csapattársai dolgát. Az álma, hogy ismét az F1-ben versenyezhessen, nem tesztpilóta akar lenni, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az ő helyében én pontosan ezt tenném.

– idézi 1997 világbajnokát az olasz Sky Sports.

Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója kikérte magának a vádat.

Erre inkább nem is válaszolok. Robert maximálisan ellátja a feladatát, nagyon elkötelezett, elégedettek vagyunk vele. Rengeteget dolgozik és túlórázik. Egy csapat vagyunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik