Tech

Kapható a működő jetpack

Ha mélyen magunkba nézünk, bevallhatjuk, hogy az előző évszázad álma a sugárhajtású hátizsák volt.
Kapcsolódó cikkek

És ez az álom vége megvalósul, még ha csak félig is. Egyelőre csak félig, hiszen ez a jetpack vízsugár-meghajtású.

Egy kanadai feltaláló – Raymond Li – megunta, hogy egyelőre nem rendelkezünk azzal a technológiával, amely lehetővé tenné az emberek számára a valódi hátizsák-repülést és vízre szállt – szó szerint is. Az eszköz két részből áll: egyrészről magából a hátizsákból, amelyből távozik a két vízsugár, másrészről egy kicsi anyahajóból, amely tartalmazza az üzemanyagot és azt a nagy teljesítményű szivattyút, amely felpumpálja a pilótához a vizet.

A JetLev elnevezésű készüléke akár 10 méter magasságba emeli használóját és óránkénti 35 kilométeres sebességre képes biztonságosan. Márciusban lesz elérhető az Egyesült Államokban csekély 99500 dolláros (cirka 20 millió forintos) bevezető áron. Aki nem menne érte odáig, Németországban 129000 euróért (cirka 35 millió forintért) elérhető.

Szerintünk bőven megérte a 10 évnyi kutatás-fejlesztés és minden ismerősünket megkérjük, hogy gyűjtsenek Karácsonyig.

AJÁNLOTT LINKEK:

Ez a jetpack olyan, mint egy varázsszőnyeg – angolul (New Scientist)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik