Élet-Stílus

Szakmája titkairól mesélt egy volt luxusprosti

A saját honlapján, követőinek kérdéseire árult el titkokat korábbi életéről Samantha X, aki luxuskategóriás eszkortként dolgozott. A 43 éves, ausztrál nő a kuncsaftok méreteiről, és arról is beszélt, hogy milyen szerepet játszhatnak az érzelmek a szakmájában – írja a The Sun.

„Az eszkortok nem robotok, természetesen előfordul, hogy érzelmileg kötődni kezdünk egy-egy kliensünkhöz, de nem úgy, ahogyan a legtöbben gondolják. Nem szeretünk beléjük, de kialakul egy belsőséges kötődés, mint a régi társak között, akik néha összefutnak.”

A nő ugyanakkor elismerte, volt olyan kliense, aki ennél mélyebb kapcsolatra vágyott.

„Egy kliens belém szeretett, de annak katasztrofális vége lett. Minden eszkortnak azt tanácsolom, hogy nehogy randizni kezdjenek egy klienssel. Nagyon ritkán működik, és még a bevétel is elvész.”

Egy másik kérdés azt firtatta, számít-e az eszkortoknak a méret, rangsorolják-e ez alapján a klienseiket.

„Az eszkortok számára abszolút nincs jelentősége annak, hogy mekkora pénisze van egy kliensnek. Nem is beszélik ki egymás között a klienseket, ami egy eszkort és a kliense között történik, az közöttük is marad. Kivéve, ha egy olyan eszkortról van szó, mint én, aki könyvet ír munkájáról.”

Samantha X, Hooked – Secrets of a High Class Escort című könyve 2016-ban jelent meg. A nő leírja benne, hogy unalomból lett szexmunkás, miután elvált bankár férjétől, akitől két gyermeke született. Visszaemlékezett, hogy hányszor bámult ki sydneyi irodája ablakából a szürke épületekre, miközben arról fantáziált, hogy egy vadidegen férfivel pezsgőzik egy hotelszobában. Egyszer kíváncsiságból elment egy bordélyba, majd két nap múlva először feküdt le valakivel pénzért.

A nő elmondta, hogy egy eszkort életében a párkapcsolat fenntartása a legnehezebb. Ő maga is akkor hagyott fel a szakmával, amikor megismert valakit, aki hamar fontossá vált számára.

Samantha X, fotó: Facebook

„A személyiségen múlik minden. Ismerek olyan eszkortokat – nőket és férfiakat is – akik házasok, vagy hosszú ideje párkapcsolatban élnek, gyerekeket nevelnek, a párjuk az IT területén dolgozik, vagy valamilyen hasonló, hétköznapi foglalkozása van. Számomra lehetetlen volt egy párkapcsolat, amíg eszkortként dolgoztam, ezért is hagytam fel a szakmával, amikor megismertem egy különleges férfit. Sajnos nem működött, de ennek semmi köze nem volt a munkámhoz.”

Samantha X azt mondja, annak, aki egy eszkorttal szeretne komoly kapcsolatot, egy dologra fel kell készülnie: „Az idejük nagy részét azzal töltik, hogy boldoggá tegyenek másokat, hogy a klienseik úgy érezzék, szeretik őket. Megérdemlik, hogy ezt a szeretetet, legalább részben visszakapják.”

Bár visszatért a szexiparba, Samantha X ma már senkivel sem fekszik le pénzért. Saját eszkortközvetítő cégét, a Samantha X Angelst vezeti, cikkeket ír illetve párkapcsolati tanácsokat ad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik