Élet-Stílus

Pintér Tibor: Aki nyíltan leripacsoz, az valójában igazi művésznek tart

Pintér Tibor a Vasárnapi Blikknek adott interjút, amiben mások mellett a magyarok ízléséről is beszélt.

A magyarok ízlése meglepő. Emlékszem, A Nagy Duettel voltunk egy vidéki koncerten, ahol én arra számítottam, hogy Berki Krisztiánt le fogják köpködni, hiszen mindent megtett azért, hogy ne szeressék. Ehhez képest őrjöngve fogadták, imádták. Éppen ezért azt gondolom, hogy aki nyíltan leripacsoz, az valójában igazi művésznek tart. A végeredmény úgyis mindig az, hogy Pintér Tibor jó fej, még akkor is, ha macsó, de szorgalmas, és jól néz ki a fotókon. (…) Én nem veszem fel a kesztyűt. Sőt kifejezetten várom, hogy rosszakat írjanak, mert az azt jelenti, hogy valamit jól csinálok

– mondta a lapnak a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, aki azt állítja, tisztában van a hibáival.

Pintér Tibor még Tóth Andival sem szexelne pénzért
Egy valaki azért akad, akinek beadná a derekát.

Tudom, hogy már nem nézek ki annyira jól. Tisztában vagyok a hibáimmal, látom a ráncaimat. A testem jól néz ki, de az arcbőrrel egy idő után tényleg csak egy plasztikai sebész tud valamit kezdeni. Nem is zárkózom el ettől, botoxolni szeretnék is.

(Kiemelt kép: Soós Lajos/MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik