Szórakozás

Gáspár Evelin: Teljesen kiközösítettek az osztálytársaim

Gáspár Evelin a Star magazinnak mesélt arról, hogy hatalmas lelki traumát jelentett neki a média kereszttüzében felnőni. Tízéves volt, amikor az RTL Klub elindította a Győzike show-t, aminek indulása után osztálytársai kiközösítették, tanárai pedig lenézték, és állítólag hátrányosan bántak vele a származása miatt.

Én azt gondolnám, hogy a huszonegyedik században már megszűntek az ember és ember közötti különbségek. Én nem vagyok rasszista, szerintem minden ember egyforma. Azért is alakulhatott ez így, mert cigány vagyok, sőt tanultam külföldön is, ahol sokkal elfogadóbbak az emberek

– mondta Győzike lánya, akinek nem túl jók az iskolás emlékei.

Gáspár Evelin haspólóban utánozza Kylie Jennert
A kommentelők véleménye megoszlik, hogy tényleg hasonlít-e.

Nagyon rossz tapasztalatom volt már általános iskolában a médiával. Negyedik osztályos voltam, mikor elkezdődött a Győzike show. Amint elindult, az osztálytársaim teljesen kiközösítettek maguk közül. Az elkövetkezendő négy évben nem voltak barátaim. A tanárokon is érezni lehetett a műsor hatását. Volt olyan, hogy az osztályfőnököm felállított az órán, és megkérdezte az osztálytársaimat: mi a hiba az Evelinben, legyenek szívesek, sorolják fel. Végzős diákként nem kaphattam kitűnő bizonyítványt, mert nem adták meg nekem az ötöst bizonyos tantárgyakból. Pedig én megszakadtam, mert az a típus vagyok, aki nem adja fel, de nem adták meg, mert cigány vagyok. Ez akkor hatalmas lelki törés volt és fájdalom, amit ma már megköszönök nekik. Akkor borzalomként éltem meg, de végül ez erősített meg. Levontam a tanulságot, és erős ember lett belőlem. Most már próbálok az ismeretségemmel segíteni az embereken, nem pedig a negatív oldalát nézni annak.

(Kiemelt kép: Robert Martin)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik