Közélet

Újabb kerületben merült fel választási csalás gyanúja Lévai Katalin pártjával kapcsolatban

Választási csalást gyanít a budapesti Terézvárosban és Erzsébetvárosban Oláh Lajos, a körzet országgyűlési képviselője – írja az Index.

A DK-s politikus választási bizottsági delegáltja alaposabban megvizsgálta a Fidesz és a Lévai Katalin-féle Lendülettel Magyarországért párt ajánlásait Budapest 5. számú választókerületében és azt találta, hogy legalább 341 esetben egyeznek az ajánlások, az aláírások viszont különböznek.

Oláh Lajos feljelentést tesz, mert szerinte nyilvánvaló, hogy volt összejátszás a Fidesz és a Lendülettel között. A törvény nem tiltja, hogy egy választó több jelöltet is ajánljon, azonban ezt saját kezűleg kell aláírni, az ajánlást átmásolni, aláírást hamisítani bűncselekmény. Ráadásul a DK-s politikus szerint

a Fidesz és a Lendülettel ajánlóívein legalább kilenc esetben elhunyt vagy más választókerületben lakó személy aláírása is szerepel.

Az Index megkereste a helyi fideszes jelöltet, Bajkai Istvánt, aki egyébként Orbán Viktor ügyvédje, hogy hogyan szerepelhet halott személy aláírása az ajánlóíven, de Bajkai arra hivatkozva, hogy nem ismeri az ügy részleteit, nem kívánt nyilatkozni.

A Fidesz és a Lendület esetében ez a második alkalom, hogy választási csalás gyanúja merül fel. Amint arról a 24.hu-n is beszámoltunk, a zuglói választási bizottság elutasította Lévai képviselőjelöltként való nyilvántartásba vételét, miután kiderült, hogy a politikus által leadott több mint 600 ajánlás között a többihez képest magas a duplikációk, a kettős aláírások száma. Szávay István jobbikos politikus azt írta, hogy a Lendülettel több ajánlóíve egy az egyben megegyezett a Jelen Tamás fideszes jelölt által leadott ajánlóíveken szereplő nevekkel és a sorrend is azonos volt. A rendőrség lefoglalta az ajánlásokat.

A Fidesz mindössze annyit reagált Oláh Lajos feljelentésére, hogy

Amennyiben a kerületben az országgyűlési képviselői jelöltállításokkal kapcsolatban bármilyen szabálytalanság merült fel, azt a választási bizottságnak illetve az érintett hatóságoknak teljeskörűen ki kell vizsgálni.

Kiemelt kép: Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke beszédet mond a szervezet demonstrációján Budapesten, a Kossuth téren 2017. október 30-án. Mögötte Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő, Lévai Katalin, korábbi esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter és Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő (b-j). A tüntetők a családi házak számára kötelező kéményseprés megszüntetéséről szóló törvényjavaslat visszavonását követelték. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik