Tech

Ismét Szabadfogású Számítógép Verseny

Ha fiatalabb vagy 19-nél és azt hiszed, láttál már közelről számítógépet, november 2-ig nevezhetsz egyéniben vagy csapatban.

Az elsősorban médiaművészettel foglalkozó C3 a digitális kultúra legrangosabb szemléjén, az ausztriai Linzben évente tartott Ars Electronica keretében meghirdetett U19 Freestyle Computing, azaz a 19 év alattiak szabadstílusú számítógépes versenyének sikerén felbuzdulva indította el annak magyar változatát.

Az immáron 9. alkalommal megrendezésre kerülő verseny tehát azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa és versenyen mérje fel a legfiatalabb korosztály alkotókészségét. A nevezésnek egy kitétele van csupán: a pályaműnek számítógéppel kell készülnie.

Lehet játék, szoftver, animáció, vagy akár robot is, az a fontos, hogy valamilyen módon kapcsolódjon az informatikához.

Mivel a jelentkezők száma eddig minden évben nőtt, így a szervezők idén 600-800 pályamunkára számítanak. Ezek közül a húsz legkiemelkedőbb kiállításra kerül a budapesti Fuga Építészeti Központban december 10-15 között, és a legkreatívabb alkotók számos tárgyi- és ösztöndíjat, illetve tanulmányi utat nyernek.

Tavaly a díjazottak között volt animációs kisfilm, játékszoftver, de számítógép kezelését tanító olyan weblap is, amely segítséget nyújt a közösségi oldalak, az online postafiókok vagy akár a háromdimenziós modellezés világában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik