Forma-1

Pályacsúcsot autózott a teszteken Ricciardo

Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője nem hivatalos rekordot ért el a Barcelona melletti montmelói pályán a Forma-1 idei második tesztjének második napján. Az ausztrál pilóta szerdán 1:18.047 perces időt autózott a Pirelli lágy keverékű gumijával, ami a Circuit de Catalunya 2007-es átépítése óta a leggyorsabb körnek számít – a tesztelések eredményeit ezzel együtt nem tekintik hivatalos eredménynek.

A korábbi csúcs (1:18.339) a brazil Felipe Massa nevéhez fűződött, aki a 2008-as tesztelés során autózta a Ferrarival. Ricciardo szerdai ideje több mint egy másodperccel jobb, mint amellyel a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton megszerezte az első rajtkockát a tavalyi Spanyol Nagydíj időmérő edzésén. A brit pilóta ezúttal csupán 0.043 másodperccel ért el rosszabb időt a Mercedesszel.

A McLaren úgy tűnt, kikászálódik a gödörből, azonban Fernando Alonso a 47. körben olajszivárgás miatt húzódott félre a hetes kanyarban. Végül ki kellett cserélni a Renault-erőforrást is a spanyol autójában, ez már nem az első gond a teszteléseken, ami nem sok jót sejtet az istállónak.

A barcelonai tesztidőszak péntekig tart, a versenyszezon pedig március 25-én a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Második teszthét, második nap

1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull TAG Heuer) 1:18.047, 165 kör
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.400, 90 kör
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:18.560, 85 kör
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.541, 66 kör
5. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:19.823, 119 kör
6. Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Renault) 1:19.856, 57 kör
7. Carlos Sainz, Jr. (spanyol, Renault) 1:20.042, 88 kör
8. Romain Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:20.237, 78 kör
9. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.242, 49 kör
10. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:20.349, 63 kör
11. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:20.758, 102 kör
12. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:20.805, 130 kör
13. Charles Leclerc (monacói, Alfa Romeo Sauber) 1:20.918, 160 kör
14. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1:22.350, 80 kör

Kiemelt fotó: Javier Martínez de la Puente / CrowdSpark

Ajánlott videó

Olvasói sztorik