Sport

Az Eb-jegyében küzdenek a sportlövők

A puskás Karmacsi Ildikó, valamint a pisztolyos Nemes Adrienn és Tobai-Sike Renáta jobban lőtt vasárnap a Hungarian Openen, mint szombaton.

A győri viadal honlapja szerint a komáromi Karmacsi Ildikó szombaton csak ötödik lett úgy, hogy az alapversenyt a kifejezetten gyengének számító 389 körös eredménnyel zárta.

Vasárnap aztán sikerült javítania, mindössze három kilencessel, azaz 397 körrel tudta le az alapot, és első helyen jutott döntőbe. Ott szintén jól célzott (103,3 kör), és 500,3 körös összteljesítménnyel lett első. Remekül versenyzett a szombaton is jó eredménnyel második – az Eb-ről lemaradt – Veres Kata, aki 395 körös alapjára 105 kört döntőzött.

Női pisztolyban szombaton Tobai-Sike Renáta hiába vezetett nagy előnnyel a finálé előtt (379 kör), ott nagyon gyengén teljesített, s csak harmadik lett, míg Nemes Adrienn ugyan győzött, ám neki az alaperedménye maradt el a várakozástól (375 kör). Ezúttal mindketten jól céloztak, s 380 körrel vezettek 40 lövés után. A fináléban Nemes megint jobb volt, 479,1 körrel lett első, míg Tobai-Sike 1,3 körrel maradt el tőle.

A verseny második napján sem indult Sidi Péter és Csonka Zsófia, a puska, pisztoly szakág két magyar olimpiai kvótása.

Eredmények – Hungarian Open
Férfi légpuska: 1. Péni István 697,9 kör (594 kör)
Férfi légpisztoly: 1. Petőcz Dávid 670,5 kör (571)
Női légpisztoly: 1. Nemes Adrienn 479,1 kör (380) 2. Tobai-Sike Renáta (BHSE) 477,8 (380)
Női légpuska: 1. Karmacsi Ildikó 500,3 kör (397) 2. Veres Kata 500 (395) 3. Dalmati Nóra 494 (394)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik