Belföld

Német elnök a brit Reuters élén

Niall FitzGeraldot, a Unilever első emberét választották meg szerdán a Reuters brit hírügynökség elnökévé.

Az 58 éves FitzGerald október 1-jén veszi át hivatalát a 67 éves Christopher Hoggtól, aki közel 19 évig állt a világ legnagyobb hír- és adatszolgáltató ügynökségének az élén.

FitzGerald idő előtti nyugdíjazással szeptember 30-án válik meg a brit-holland élelmiszer- és fogyasztásicikk-gyártónál betöltött ügyvezető elnöki posztjától. Az ír származású szakember pályafutása során különböző pozíciókban volt a Unilevernél, az elnöki székbe 1996-ban kerül. Nevéhez fűzödik a konszern megújítása, új növekedési pályára állítása.

2000 elején indította útjára FitzGerald azt az ötéves programot, amelynek keretében áramvonalasítják a Unilevert, és a korábbi 1600 helyett 400 jól menő márka értékesítésére összpontosítanak. Ezek a konszern forgalmának 95 százalékát adják majd a jelenlegi 63 százalékkal szemben.

A Unilever február közepén arról számolt be, hogy tavaly 10 százalékkal 4,27 milliárd euróra növelte adózott eredményét, miközben az árbevétel 2 százalékkal alacsonyabb, 57,7 milliárd euró volt. Az üzemi eredmény 6 százalékkal 7,5 milliárd euróra emelkedett. Az idei évre a konszern alacsony kétszámjegyű százalékos egy részvényre jutó nyereségnövekedési ütemet jelez előre.

Tom Glocer, a Reuters vezérigazgatója üdvözölte FitzGerald kinevezését, és számít rá a vállalat növekedési stratégiájának megvalósításában. A médiában tapasztalható nehézségek, az árbevétel csökkenése az utóbbi két évben a költségek csökkentésére kényszerítette a brit hírügynökséget. A hosszútávu növekedés meglapozásáért többezer állást terveznek megszűntetni, és átalakítják a termékkínálatot.

A hírügynökség február közepén 190 millió fontos eredményt jelentett tavalyról adó, arculatérték-leírás és egyszeri tételek nélkül. Kiigazítás nélkül az adó előtti eredménye 49 millió font volt, a 2002-es 493 millió fontos, rekordméretű veszteség után. A csoport bevétele 11 százalékkal csökkent, 3,197 milliárd fontra 3,575 milliárdról. Az üzemi eredmény 11 százalékkal 174 millió fontra csökkent, főleg átszervezési költségek miatt.

A Reuters Group Plc szerda délelőtt 3,98 font volt a londoni értéktőzsdén, 0,31 százalékkal olcsóbb a keddi, 3,95 fontos zárónál. Szerdán 4,00 fonton nyitott. Szerdán 69,68 százalékkal volt drágább, mint az év elején – eddig 4,4506-2,335 font között alakult -, és 235,08 százalékkal drágább, mint egy éve.




Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik