Nagyvilág

A francia követségre támadtak fegyveresek Burkina Fasóban

Hat halottja legalább van a gyaníthatóan iszlamista támadásnak.

Csatatérré változott a nyugat-afrikai Burkina Faso fővárosa, Ouagadougou pénteken, miután fegyveresek megtámadták a hadsereg központját és a francia nagykövetséget – írja a BBC News. A hadsereg szerint négy támadót a központnál, kettőt a követségnél lőttek le. Néhány katona és rendőr megsérült, civil áldozatról nem tudni.

A helyszínen fekete füstöt lehetett látni, a szemtanúk pedig magát a támadást is végignézték. Szerintük egy autóval érkeztek a fegyveresek, akik tüzet nyitottak, majd a követség felé hajtottak tovább. Egy támadót még nem lőttek le, őt a piacon kerítették be, most is zajlik a tűzpárbaj.

Egy szemtanú azt látta, hogy a nagykövetség keleti, majd nyugati oldalán próbáltak bejutni a civil ruhás, kalasnyikovval felszerelkezett terroristák, miközben felgyújtottak egy autót is. A francia kormány követte a történteket, szóltak a polgáraiknak, hogy kerüljék el a környéket. Francia sérültről nem tudni.

Egy francia diplomata elmondta az AFP-nek, hogy már ellenőrzés alatt tartják a hatóságok a helyzetet. Remis Fulgance Dandjinou Burkina Faso-i információs miniszter terrorizmusnak minősítette a történteket. Armand Béouindé, a főváros polgármestere dzsihadista támadásról beszélt a Le Monde-nak, hozzátéve, hogy a polgármesteri hivatalra is eresztettek egy sorozatot.

Ouagadougou-ban két nagyobb iszlamista támadás történt az utóbbi két évben, valamint 2015-ben volt egy államcsíny is, aminek résztvevőit bíróság elé állították, a per zajlik.

(Kiemelt kép: AFP PHOTO / Ahmed OUOBA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik