Miután az előző idényben a Farkasok egészen a ligadöntőig meneteltek – ahol azonban drámai mérkőzésen egypontos vereséget szenvedtek a Vukovi Belgrádtól – ezért bíztató előjelekkel várták az új szezont. Ehhez képest azonban kissé berozsdásodva vezette az első játékokat a Wolves, a ligába 2009 után visszatérő Cineplexx Blue Devils ellen, és ennek meg is lett az eredménye: az első negyedben két touchdownt szereztek a vendégek.
Ennél jobb motiváció nem is kellett, a CEFL-ben osztrák, szlovén, szerb és horvát csapatok ellen küzdő Farkasok magukra találtak, és a második félidőre magabiztos játékkal teljesen felőrölték ellenfelüket: a hátralévő három játékrészben 36 pontot szereztek, miközben a piros-feketék kőkemény védőegysége egyet sem engedett a Blue Devilsnek (36-14).
A Farkasok így győzelmet ünnepelhettek idei első találkozójukon, amire lélektanilag szükség is volt, ugyanis legközelebb március 31-én lépnek pályára Belgrádban, a legfőbb rivális Vukovi ellen.