Az Országgyűlés július 4-én döntött a nemzeti felsőoktatási törvény módosításáról és az új intézmény létrejöttéről. A változtatást a sportegészségügy és sporttudomány területein jelentkező legfontosabb feladatok közötti kapcsolatok intézményes megerősítésével indokolták. Az új, fővárosi székhelyű, állami felsőoktatási intézmény magában foglalja majd az Országos Sportegészségügyi Intézet egyes, nem betegellátást végző egységeit, valamint a sporttudományhoz és sportegészségügyhöz kapcsolódó kutatási tevékenységeket is.
A felsőoktatási államtitkárság korábbi tájékoztatása szerint a várhatóan december közepén léphet hivatalba az új intézményként létrejövő Testnevelési Egyetem rektora – a posztra Mocsai Lajos is pályázik -, addig Sterbenz Tamás egyetemi docens irányítja az intézményt.
Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora szerdán arról tájékoztatta az MTI-t: nem okoz gondot az egyetemnek a testnevelési kar szeptemberi leválása, sem az intézmény működése, sem a gazdálkodás szempontjából. Szél Ágoston kiemelte: bíznak abban, hogy – bár erről a felsőoktatási törvény nem rendelkezik – a leválás jogutódlással történik majd, és a két egyetem azt örökli meg, ami a saját ügyeivel kapcsolatos.
Az intézményvezető kifejtette: a vagyonmegosztás nem okoz gondot, a vagyontárgyakról, ingatlanokról nincs vita.
Mészáros György, a kar leválásáért felelős rektori biztos azt mondta, a kar 96 oktatója és 161 nem oktatói státusban lévő alkalmazottja időben értesítést kapott arról, hogy az új munkáltatójuk a Testnevelési Egyetem lesz.
Megegyeztek a források megosztásáról is, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is jóváhagyta, az induláshoz szükséges pénzügyi feltételek adottak lesznek. Az infrastruktúra és a kollégium működtetése megoldott – jelezte.