Sport

Saját versenyén lett utolsó Tiger Woods

Tiger Woods (tiger woods, )
Tiger Woods (tiger woods, )

A világ legismertebb golfozója, Tiger Woods gyenge csütörtöki kezdése után valamennyit javult ugyan, de ennek ellenére utolsó lett a meghívásos Hero World Challenge-en.

A floridai viadalon a hosszú sérülés után visszatérő amerikai sztárjátékos 77 ütéssel, az alap-ütésszámnál öttel rosszabb teljesítménnyel zárta az első napot, pénteken és szombaton azonban lényegesen összeszedettebben játszott, 70 és 69 ütéssel folytatta szereplését.

A vasárnapi utolsó napon ismét komoly hullámvölgyek voltak a teljesítményében, a 13-as, ötütéses lyukat például csak nyolc próbálkozásból tudta teljesíteni (triple bogey), így a “hajrában” hiába voltak felvillanásai, 72 ütéssel zárt, és összességében – holtversenyben a szintén amerikai Hunter Mahannal – utolsó lett a 18 tagú mezőnyben.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A 3,5 millió dollár összdíjazású tornát Woods honfitársa, Jordan Spieth nyerte óriási fölénnyel, a másodikat 10, Tiger Woodsot 26 ütéssel megelőzve. A 31 éves golfozó a sikeréért 1 millió dollárt kapott.

A 38 éves Woodsnak az idei karrierje egyik legrosszabb éve: márciusban meg kellett műteni a hátát, három hónapig nem játszhatott, így 2014 első két Major-versenyén sem lehetett ott, majd a British Openre visszatért, ám ott gyengén szerepelt, az augusztusi PGA Championshipen pedig két nap után kiesett. Ezután újabb hátsérülést szenvedett, és egészen mostanáig nem golfozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik