Sport

Kovács „Kokó” István vezető lesz a Fradinál

A korábbi kiváló öklöző lesz az ökölvívók szakosztályvezetője.

A múlt héten jelentették be, hogy újjáalakul a Ferencváros ökölvívó-szakosztálya, hétfőn pedig az új vezetőt is megnevezték. Ő nem más, mint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács „Kokó” István, aki a profik között elnyerte a WBO pehelysúlyú vb-övét is.

„Kevesen tudják, de mi Szántó Öcsi bácsival a kilencvenes években többször megpróbáltuk újjáépíteni a Fradi ökölvívást, sajnos az akkori elnökségek nem voltak fogékonyak az ötletre. Boldog vagyok, hogy legalább vezetőként segíthetem ennek a patinás múltú szakosztálynak az újbóli felemelkedését, ha már aktív ökölvívóként ez nem adatott meg nekem. Amikor Öcsi bácsi megkért, hogy legyek én a vezető, azonnal gondolkodás nélkül igent mondtam” – nyilatkozta a fradi.hu-nak Kovács István.

A szakosztályvezető azt is elmondta, egyelőre csak az élsporttal foglalkoznak, de miután sikerül kialakítani egy bázist a IX. kerületben, utána az utánpótlást is fel szeretnék építeni.

„Nagy lökést adhat nekünk, ha jól szerepelünk az ob-n, a legnagyobb esélye Harcsa Zolinak van, de neki is nehéz dolga lesz. A mezőnyében nagyon nehéz megmondani, hogy ki lesz az aranyérmes, remélem, hogy szombaton mi örülhetünk” – mondta a közelgő ob kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik