Belföld

Hazugságbeszéd, Putyin-terv, strómanok – így értékeli az ellenzék az Orbán-évértékelőt

Hazugságbeszédként jellemezte Orbán Viktor évértékelőjét az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely (arra utalva, hogy a miniszterelnök szerint „soha rosszabb nyolc évet”) azt mondta:

soha még ilyen nyolc évet Magyarországnak.

A kormányfő évértékelőjének jelmondata az volt, „Nekünk Magyarország az első”. A Párbeszéd társelnöke szerint viszont ha valóban Magyarország sorsa lenne fontos a kormánynak, akkor Orbán számba vette volna, hogy az elmúlt nyolc évben hova jutott az ország gazdasága, oktatása és egészségügye, merthogy szerinte siralmas adatok jellemzik ezeket a területeket.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta:

ez egy közepes méretű szocialista nagyvállalat igazgatójának a termelési beszéde volt néhány hamis, álságos illúzióval megspékelve.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője közleményében azt írta:

Orbán Viktor miniszterelnökként most tartott utoljára évértékelő beszédet. Sajnáljuk, hogy ismételten kedvenc összeesküvés-elméleteivel fárasztotta magát, bőven elég lett volna, ha megmondja: mikor adja vissza a veje az ellopott milliárdokat, és hogy mikor kerül börtönbe a bűntársaival együtt.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a Facebookon közzétett videóban reagált a kormányfő beszédére. Szerinte Orbán évértékelője egy olyan másik Magyarországról szólt, ahol a Fideszen kívül mindenki ellenség, mindenki Magyarország vesztét akarja, és

ahol a kampány legfontosabb kérdése, hogy vajon megmarad-e egy olyan kerítés, amit senki nem akar lebontani.

Szél hozzátette: bár Orbán visszaszerzett önállóságról beszél, pontról pontra hajtja végre a „Putyin-tervet”.

A Jobbik közleményben azt írta: a miniszterelnök szerint az elmúlt nyolc év sikeres volt, de a saját nyolc évére gondolhatott, hiszen

strómanjai soha nem látott vagyonokkal lettek gazdagabbak. Magyarország pedig 20 ezer gazdag és 2300 szegény migránssal. Előbbieket pénzért, utóbbiakat titokban engedte be OrbánViktor.

A párt szerint Orbán „maffiózókat megszégyenítő módon fosztja ki az országot – ahogy arra az Elios-botrány rávilágít –, aminek eredményeként ma már minden harmadik magyar kénytelen súlyos nélkülözésben élni, lepusztított kórházak, agyonadóztatott vállalkozások, elszegényedő nyugdíjasok, cserbenhagyott devizások között. Ez az Orbán-kormány valódi eredménye: félelemkeltés, korrupció, eltitkolt migránsok, út szélén hagyott magyarok, elvándorolt fiatalok”.

A Jobbik szerint ezért április 8. lesz az igaz évértékelés.

A Momentum tömören, két miniszterelnöki idézet felhasználásával reagált:

Orbán Viktor az IMF pórázát Putyin nyakörvére cserélte – de egy szájkosár is ráférne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik