Sport

2017-re lesz kész az új budapesti uszoda

Július elején kezdődhet meg az építése a Dagályfürdő mellé tervezett új budapesti uszodakomplexumnak, amely otthont ad majd a 2021-es vizes-világbajnokság eseményeinek.

Erről Simicskó István sportért felelős államtitkár beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen azt is elmondta, hogy a létesítmény kivitelezőjének kiválasztására szolgáló közbeszerzési eljárás kiírására 2015 első negyedévében kerül sor.
   
“A tervek szerint az uszodaegyüttes feszített ütemben, 16-18 hónap alatt készül majd el, így a 2017-es junior úszó-világbajnokságnak is otthont adhat” – jelentette ki Simicskó, aki ismét hangsúlyozta, komoly sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország elnyerte a világ harmadik legrangosabb sporteseményének rendezési jogát.


 Fotó: MNSK

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a sportot stratégiai ágazatként kezelő kormány három sporttal kapcsolatos célkitűzést fogalmazott meg, ezek közül az egyik, hogy minden magyar gyermek sportoljon.
    
“Az elmúlt években 100 ezerrel nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik kluboknál igazoltan sportolnak, s a számuk tovább növekszik” – mondta Simicskó, hozzátéve, most Magyarországon 330 ezer gyermek sportol igazoltan, a cél, hogy 2018-ra a számuk elérje az 500 ezret.
    
A sport hármas célrendszerének második eleme, hogy minél több világversenyre kerüljön sor az országban, ezzel kapcsolatban az államtitkár közölte, amíg 2009-ben csupán kettő, úgy jövőre 41, 2016-ban 35, 2017-ben pedig 29 ilyen eseménynek ad majd otthont Magyarország.
    
Simicskó azt mondta, a harmadik cél a létesítmények megépítése, mert az ország csak akkor rendezhet világeseményeket, s csak akkor tudja biztosítani a gyerekeknek a sportolási lehetőségeket és feltételeket, ha ehhez elegendő helyszín áll rendelkezésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik