A színésznő a minap furcsa kijelentést tett. Szerinte semmit gond azzal, ha egy férj a kielégítetlen szexuális vágyai miatt felkeres egy bordélyházat. Fodor Zsóka szerint így ugyanis megmenthető egy házasság.
Sokkal jobb, ha elmegy egy ilyen helyre csendben, titokban, – mert amit nem tudunk, az nem fáj – mintha elhagyná a családját egy másik nőért. Emiatt kár lenne. Elmegy, elintézi, hazamegy és elfelejti, aztán 50 évig él boldogan a feleségével
– mondta a Mokkában a színésznő, aki azt is hozzátette, ő is elítéli a megcsalást. Ugyanaakor nem bánta volna, ha az édesapja is inkább egy bordélyházban keres megoldást.
Az én édesapám 24 év után vált el az édesanyámtól, erre ment rá a gyerekkorom. Apám nem volt egy bordélyba járós, de szép ember volt, megőrültek érte a nők. Lehet, hogyha ő egy ilyen helyre elmegy, akkor nem szeret bele egy kolléganőjébe és együtt marad anyámmal.
Kiemelt kép: TV2