Tudomány

Elhunyt Harsányi Iván professzor

Elhunyt a történelemtudomány, a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom-történetírás, a magyar hispanológia doajenje – tudatta a 24.hu-val Székely Gábor történész, professor emeritus, Harsányi Iván professzor közeli kollégája.

Harsányi Iván 1930. május 7-én született Budapesten, 1944-ben a spanyol követség menlevelével vészelte át húgával a holokauszot. Kezdetben nyomdában dolgozott betűszedőként, majd elvégezte az egyetemet. A Pécsi Egyetem (Janus Pannonius) Bölcsészettudományi Karának modern kori történelem tanszékén egyetemi tanár volt. 2000 óta emeritus professzor.

A Múltunk és az Acta Hispanica folyóiratok szerkesztő-bizottsági tagja, az Évkönyv. A nemzetközi munkásmozgalom történetéből alapító szerkesztője (1974). Munkásságát többek között Akadémiai Díjjal, spanyol királyi kitüntetéssel ismerték el. Legismertebb könyve A Franco-diktatúra születése -1938-1939 (Kossuth Könyvkiadó, 1988).

Harsányi Iván (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Családi indíttatásból szociáldemokrata, szocialista elkötelezettségű történész 1969 és 1990 között az MSZMP Politikai Főiskolájának tanszékvezető tanáraként dolgozott. A 19-20. század munkás- és szociális mozgalmainak történetét is kutatta, s haláláig társszerkesztője volt az 1974 óta megjelenő nemzetközi munkásmozgalom-történeti évkönyvnek – közölte fia, Harsányi György.

1962 óta foglalkozott a spanyol történelem kutatásával, emellett a spanyol-magyar diplomáciai kapcsolatok feltárásával. Életművének egyik kiemelkedő mozzanata, hogy Madridban, a külügyminisztérium levéltárában felkutatta és publikálta a budapesti spanyol nagykövetség vezetését 1944 őszén és telén ellátó Ángel Sanz Briz ügyvivőnek a budapesti zsidók védelmében végrehajtott nagyszabású mentőakcióját.

Munkásságának elismeréseként 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést, 2010-ben pedig a spanyol király által adományozott Polgári Érdemrend Középkeresztjét (Encomienda Mérito Civil) kapta.

Kiváló történész és pedagógus volt, utóbbira ékes példa a „jellemezd professzorodat” honlapról származó értékelések, mint például:

Nagy tudású, segítőkész, humoros, jó előadó. Olyan témával foglalkozik, amivel kevesen az országban, ha ő visszavonul az oktatástól nehéz lesz pótolni. […] Remek ember!

Kiemelkedő tudással rendelkezik, nagyszerű tudós, nagyszerű ember. Mindemellett érdeklik a hallgatói, érti és szereti őket.

(Kiemelt képünkön Harsányi professzor (jobbra) egy 2008-as konferencián. Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik