A bevételi nyilvántartást vezető evázóknak február 16-ig kellett leadniuk adóbevallásukat az előző évről, és eddig az időpontig kellett átutalniuk egyrészt a negyedik negyedévi adóelőleget, továbbá az éves bevallásban szereplő összegre kiegészíteniük az előző évi befizetéseket.
Szintén e hét hétfőjéig kellett intézkedni az osztalékadót kiváltó adó második részletéről. A befizetés elmulasztása nem fosztja meg automatikusan az adóalanyiságtól az evázát, bár egyes értelmezések szerint a bevallás határideje után végrehajthatjó köztartozása keletkezett a befizetést elmulasztóknak, ami kizáró ok az evából. Az evatörvény szerint azonban az eva alá történő bejelentkezés napján – tehát minden év december 20-án – nem rendelkezhet végrehajtható köztartozással az adózó – hívják fel a figyelmet adószakértők, és ezt az álláspontot erősítette meg az adóhivatal is. Aki tehát most nem fizette he az adóját vagy annak egy részét, az december 20-ig a késedelmi pótlékokkal együtt megteheti anélkül, hogy kikerülne az eva alól.
Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
Szinte hihetetlen belegondolni, hogy Avril Lavigne szeptember 27-én tölti be a negyvenet, és látszólag még mindig ugyanaz a nyakkendős lázadó, aki tizenhét évesen volt, és ami ennél is megdöbbentőbb: még mindig jól csinálja.