Lapinformációk szerint hamarosan eladhatják a volt SZOT-vagyon 10,5 milliárd forintra becsült részét. A Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány (MNÜA) az általa létrehozott Hunguest Vagyonkezelő Rt. tulajdonában lévő részvényeit értékesítené a Arago Befektetési Holding Rt.-nek.
|
A most kiszivárgott hírek szerint az MNÜA a részvényeladásokkal együtt üzletrészei jogát a Hunguest Hotels Rt.-be apportálná. Ezeket egyébként már most is az Arago működteti. A Népszabadság által ismertetett előterjesztésből kitűnik, hogy a 2103 törzsrészvényt egyenként egymillió forintos névértéken tervezik értékesíteni, az apportálás pedig nyolcmilliárd forint értékben történik.
Az alapítvány kuratóriuma szerint az euró bevezetéséig az infláció ellensúlyozásaként a Hunguest Hotels Rt. évente 50 millió forintot fizet be az alapítvány számlájára a szociális üdültetés forrásának biztosítására. Az MNÜA az ügylettől azt reméli, hogy sikerül növelni a szociális üdültetésre jutó támogatást és azok számát, akik ebben részt vehetnek. Az MNÜA eddig a szociális üdültetést a vagyona működtetéséből támogatta. A vagyonkezelési díjbevételből és a részvényosztalékból azonban kevesebb jövedelme származott, mint amennyit a vagyonnak megfelelő pénztőkéből remélhet.
|
Az ügylet érdekessége, hogy az ügyben érintett Arago első embere hazánk talán legismertebb tőzsdei spekulánsa, Leisztinger Tamás, aki mellesleg a Sakkszövetség elnöke. A 35 milliárd forintos vagyonával a harmadik leggazdagabb magyarnak tartott Leisztinger birodalmának kialakulása még a HB Westminster I., majd a HB Westminster II. kárpótlási jegy hasznosítókkal kezdődött. Ez utóbbiból alakult meg az Arago, az előbbiből pedig kiszállt a tőzsdei spekuláns.
Leisztinger Tamás cége olyan társaságok kisebb, nagyobb részesedését birtokolta hosszabb-rövidebb ideig, mint a Pannon Váltó Rt, az Eravis Rt., a Hunguest Hotels Rt., a BÁV Rt. és a Zalakerámia Rt. Az újabb szerzemények közé tartozik a Forrás-pakett. Az Arago az idén július végén jelentette be, hogy (az érdekeltségébe tartozó Artemis Rt.-vel együtt) 1 millió 521 ezer darab Forrás-részvényt vásárolt, s ezzel a szavazatok 30,42 százalékát birtokolja a cégben.
|
Az Arago legutóbbi, máig tartó játszmája a legismertebb hungarikumot előállító Pick Szeged Rt. többségi tulajdonával való spekuláció. Ennek során nem kevesebbet ért el Leisztinger Tamás, mint hogy együttműködésre kényszerítette a Pick 16 ezer beszállítóját. Sőt, a Bábolna Rt. a mozgalom élére állt, s az idén tavasszal 100 millió forint jegyzett tőkével a Pick kivásárlására társaságot alapított.
A Bábolna Nemzeti Agrárholding Befektetési Rt. tulajdonosai a tervek szerint a beszállító mezőgazdasági termelők lesznek. A termelők folyamatosan adják be szándéknyilatkozataikat a befektetési holding részvényeinek megvásárlására.
Némi bizonytalanság csupán abból támadt, hogy nemrégiben az Arago Rt. eladta a Pick Szeged Rt. 25,75 százalékát jelentő szavazó részvényét a 100 millió forint jegyzett tőkéjű R-KO-N Mezőgazdasági Termékfeldolgozó és Kereskedelmi Kft.-nek. A tranzakció célját és értékét a két cég nem közölte. Mindenesetre tény, hogy az Arago immár csak 68,37 százaléknyi szavazattal rendelkezik a húsipari holdingban.