Belföld

Óriási a hiány: van kórház, ahonnan 26 orvos hiányzik

Megnéztük, hány orvos hiányzik egyes településekről. Zalaegerszegen keresik a legtöbb szakembert.

Több cikkünkben is foglalkoztunk már azzal, mennyire súlyos probléma jelenleg Magyarországon a tanárhiány: legutóbb január közepén jártunk utána, hány tanítóknak és tanároknak szóló álláshirdetést találunk a kormány által létrehozott Közigazgatási Állásportálon. Akkor több mint 147 érintett települést és több mint 300 meghirdetett állást találtunk.

Miután Rétvári Bence hétfőn arról beszélt, hogy már alig mennek külföldre a magyar orvosok, megnéztük az egészségügyi dolgozóknak szóló álláslehetőségeket is a Közigálláson. Több mint 300 oldalt böngésztünk át, a végeredmény pedig a tanárokéhoz hasonló:

48 érintett településen 293 darab aktív álláshirdetést találtunk orvosok számára.

Az érintett településeket az alábbi térképen ábrázoltuk:

Már az érintett települések számából is látszik, hogy egyes helyeken mekkora a baj, hiszen amíg a 333 tanári álláshirdetés legutóbb 147 helyszín között oszlott el, az orvosoknál majdnem annyi meghirdetett állás jut harmadannyi településre.

A keszthelyi és a szentesi kórházban például hat orvosra lenne szükség, a fehérgyarmati kórházban héttel, a győri kórházban kilenccel dolgoznak kevesebben, mint kellene.

Néhány helyen még súlyosabb a helyzet: Mosonmagyaróváron tíz, a mohácsi és a kaposvári kórházban 13 orvost keresnek jelenleg is, Kistarcsán 17 orvos kellene még.

Találtunk két extrém példát is:

Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórházban 20(!) szakorvost keresnek, ezen kívül még egy fogorvost és egy rezidenst. A legsúlyosabb helyzettel pedig a zalaegerszegi kórháznak kell szembenéznie: a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 26 orvos hiányzik. 

A zalaegerszegi hiánylista:

  • két osztályvezető főorvos,
  • egy rezidens,
  • egy urulógus,
  • egy traumatológus,
  • egy szülész-nőgyógyász,
  • egy szívsebész,
  • egy szemész,
  • egy sürgősségi,
  • egy radiológus,
  • egy pulmonológus,
  • egy pszichiáter,
  • egy patológus,
  • egy onkológus,
  • egy neurológus,
  • egy nefrológus,
  • egy mozgásszervi rehabilitációs szakorvos,
  • egy klinikai laboratóriumi szakorvos,
  • egy klinikai immonológus szakorvos,
  • egy kardiológus,
  • egy infektológus,
  • egy gyermeksebész,
  • egy geriáter szakorvos,
  • egy foglalkozás-egészségügyi szakorvos,
  • egy belgyógyász és
  • egy aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos.

A Közigállás hirdetései ezen kívül azt is jelzik, az orvosokon kívül mennyi más problémával küzd még a betegellátás. A budapesti Uzsoki Utcai Kórházban például azon kívül, hogy tíz orvosra lenne még szükség,

46 ápolót is keresnek.

Ráadásul az állásportál hirdetései csak a jéghegy csúcsát jelzik, hiszen januárban a KSH adatai azt mutatták, a 37 ezer idehaza dolgozó orvos több mint 41 ezer állást tölt be. 2016-ban 1845 üres orvosi állás volt, azaz ennyi ember biztosan hiányzik az egészségügyből. Ez a szám 2015-ben volt a legtöbb, ekkor 2039 orvos hiányzott országosan.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik