Sport

A sportban is sikeres állatorvosokat ünnepelték

Emléktáblát avattak Budapesten azoknak a magyar állatorvosoknak, akik sportolóként a csúcsra értek.

Az állatorvosok közül olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet nyert, továbbá világversenyeken a nemzeti válogatottal aranyérmet szerzett szövetségi kapitányok emléktábláját avatta fel csütörtökön a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara.

Az István utcai egyetemi központ főterén Sótonyi Péter dékán és Simicskó István sportért felelős államtitkár leplezte le a táblát, amelyen hat név szerepel a sportolóként rendkívül sikeresek listáján, s három állatorvos nyert világversenyt nemzeti csapat szakvezetőjeként.

Együttvéve hat olimpiai, nyolc világbajnoki és 11 Európa-bajnoki aranyérem gazdái szerepelnek az emléktáblán, így három vízilabdázó, Konrád János, Sárosi László és Faragó Tamás, két úszó, Hargitay András és Wladár Sándor, valamint a tornász Magyar Zoltán – mondta a dékán, kitérve rá, hogy az olimpiát és Európa-bajnokságot nyert Konrád Jánost betegsége tartotta távol az ünnepségtől, a kétszeres ötkarikás aranyérmes, háromszoros vb- és háromszoros Eb-első Magyar Zoltán pedig külföldi útja miatt nem tudott megjelenni az eseményen.

Az emléktáblán Faragó Tamás kettős minőségében is szerepel, mivel pólósként olimpiai bajnok lett, szövetségi kapitányként pedig világ- és Európa-bajnoki címig vezette a női válogatottat. Tóth Gyula szintén vb- és Eb-győztes női csapat szakmai irányítója volt, míg Kemény Dénes kapitányként a férfi-vízilabdaválogatottal nyert – egy világbajnokság és két Európa-bajnokság mellett – három olimpiát is.

„Fontos esemény ez, valóban ünnepi pillanat, hiszen egy egyetem állít emléket olyan kiváló embereknek, akik példaképek, s akik nemcsak a sport világában, hanem az állatorvoslás tudományában is maradandót alkottak” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Simicskó István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik