Nagyvilág

Martin Schulz mégsem akar külügyminiszter lenni

Annyi támadás érte a szocdem párton belül Schulzot, hogy inkább visszatáncol a pártért.

Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. Maga a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke közölte ezt pénteken.

Kiemelte, hogy a személye körüli viták veszélybe sodorhatják a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás sikerét, ezért letesz a szándékáról, hogy részt vegyen a következő kormány munkájában. Hozzátette, hogy pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi.

Martin Schulz lesz Németország új külügyminisztere
Az Európai Parlament korábbi elnöke lemond az SPD vezetéséről.

A politikus szerdán, a koalíciós tárgyalások után jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és ha a tagság többsége megszavazza a koalíciós szerződést, átveszi a külügyminisztériumot az SPD előző vezetőjétől, Sigmar Gabrieltől.

Elhatározása felháborodást váltott ki, a bírálatok szerint Schulz veszélybe sodorja a pártszavazás sikerét azzal, hogy a koalíciós szerződés tartalmáról személyi ügyekre tereli a figyelmet, és kiszorítja a kormányból Gabrielt, a legnépszerűbb szociáldemokrata politikust. (MTI)

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Felipe Trueba)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik