Közélet

Vágó István: Nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát

Vágó István Facebookon fejtette ki véleményét az ortodox zsidókról, de úgy, hogy arra még egy szélsőjobbos is csettint egyet, ha beleolvas.

Írásából kiderül,

a korábbi kvízmester nehezen viseli a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát.

Ahogy a DK-s politikus fogalmaz:

Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok.”

Ha valakinek esetleg eszébe jutna, hogy ezt biztosan nem ő írta, azt el kell keserítenünk. Az ATV ugyanis felhívta Vágó Istvánt, aki magyarázatával minden kétséget eloszlatott. A politikus elmondta, tényleg az ő műve a bejegyzés, és azért gondolja így, mert

nem híve a túlhajtott vallásosságnak.

Ezen azt érti, hogy „a kaftános-pajeszos zsidók általában az Istennel való szövetségüket demonstrálják a ruházatukkal”.

Vágó szerint ebben a bejegyzésben nincsen semmi antiszemitizmus, mert ateista. Amúgy pedig ő szombaton is szeret autózni és disznóhúst enni, „amit amazok nem néznek jó szemmel”.

Egyébként a politikus ezen gondolatai nemcsak a zsidókra vonatkoznak, hanem a „burkásokra” is, derül ki a cikkből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik