A túlméretezett szeleteket, melyek némelyike akár 100 grammos is lehet, és egymaga 387 kalóriát tartalmazhat, már gyárilag két adagra osztják.
A Masterfoods lépése a McDonald’s hasonló döntését követi: a gyorsétterem-lánc salátát is ad hagyományos “hamburger + sült krumpli” menüjéhez, és lépésszámlálót kínál felnőtt “happy meal”-je mellé.
Az elhatározás a brit Food and Drink Federation felhívása nyomán született meg. A szervezet az adagok csökkentése érdekében szállt síkra. Szakértők szerint az adagok növekedése erőteljesen hozzájárult a brit felnőttek és gyermekek elhízásához, márpedig Nagy-Britanniában hatalmas ütemben nőtt a túlsúlyosak aránya: jelenleg a felnőttek 22 százaléka, a 6-16 éves gyerekek 16 százaléka számít “kövérnek”.
Bár az emberek többsége azt hiszi, spórol a viszonylag kedvező áron kínált szuperméretű adagokkal, a táplálkozástudomány szakértői szerint leginkább súlyukat – és a szívbetegségek, a cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések – kockázatát növelik.
1982 óta a normál méretű hamburger 112 százalékkal nőtt, a bagelek 95 százalékkal lettek nagyobbak, mint két évtizeddel ezelőtt voltak, a tészta-adagok nagyságának növekedése 480 százalékos – derül ki a World Cancer Research Fund International adataiból. A valamikor egy falatnyi sütemények most diszkosz vagy frisbee nagyságúak.
A további javulás érdekében a termékek zsír- és cukortartalmának csökkentését is el kell érni, és vissza kell fogni a túlfogyasztásra ösztönző marketing-tevékenység intenzitását is. Ugyanakkor egészségesebb választási lehetőségeket kell biztosítani: ha nincsenek édességhegyek, a vásárlóknak megnőhet az esélyük arra, hogy valamilyen gyümölcsöt tegyenek a kosarukba.