Kultúra

Vajon Király Viktor, Zséda, vagy Frenreisz Károly írja meg Budapest Dalát?

Esetleg a Compact Disco vagy a Honeybeast? Vagy egy teljesen ismeretlen újonc? Hamarosan kiderül.

Budapest dalát keresi a Fővárosi Önkormányzat tizenegy ismert előadó meghívásával, akik mellett három, eddig ismeretlen zenésznek is esélye van, hogy éppen az ő keze alól kerüljön ki a főváros-himnusz.

 Budapest rengeteg érzelmet hoz ki belőlünk, a zenei színtéren azonban, a számos már megszületett kapcsolódó dal ellenére mintha még nem sikerült volna kifejezni, mit jelent nekünk a város.

– mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a keddi sajtótájékoztatón. Ezt az űrt töltené be a pályázat, mellyel kapcsolatban Joós István, a Magneoton kiadó vezérigazgatója kiemelte, hogy a „zenei feldolgozásban szabad kezet adunk”.

A szervezők felkérését a Honeybeast, Berkes Olivér és Závodi Marcell, Király Viktor, Radics Gigi, a Compact Disco, Caramel, az Anna & the Barbies, Zséda, Charlie, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly fogadta el.

Zséda azt mondta, Budapestet egy szerelmespárként tudná ábrázolni, amelyet összeköt, olykor elválaszt a Duna. Frenreisz Károly úgy fogalmazott, hogy Budapest menő város, itt alakította valamennyi zenekarát, és ide járt iskolába.

Írtunk már dalt felkérésére, de ez most egészen más. A zenekarban mindhárman imádjuk Budapestet, számunkra nagyon kedves a feladat és óriási megtiszteltetés. A dal nagy részével már el is készültünk, a zene és a szöveg megszületett, most a hangszerelésen dolgozunk

– mondta Walkó Csaba, a Compact Disco énekese az MTI-nek. Szintén megírta már a dalát a Závodi-Berkes duó, Király Viktor viszont még nem, ugyanakkor mint mondta, bár tizenhat éves koráig New Yorkban élt, hálás Budapestnek és a pályázatra készülő dalával szeretne valamit visszaadni abból, amit a várostól kapott.

A dalok beérkezési határideje március 22. Budapest dalát a szakmai zsűri és a közönség közösen választja ki, az előválogatás után április 16. és 26. éjfél között lehet majd szavazni a versenyben induló tizennégy dalra a projekt weboldalán. A kész dalokat április 27-én gálakoncerten mutatják be a Thália Színházban, ott dől el, ki a győztes. A nyertes különdíja egymillió forint, valamint egy éven át övé a Budapest Dal 2018 cím.

Kiemelt kép: MTI Fotó, Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik