Nem pontosította, mikor kezdenek majd korábban, csak annyit mondott, hogy az intézkedésre “igen hamar” sor kerül.
Az új időzítéssel versenyezni akarnak a tokiói árutőzsdével (TOCOM), amellyel azonos időben fognak kezdeni.
A legnagyobb európai energiatőzsdén, a londoni IPE-n jelenleg hajnali kettőtől este tízig tart az elektronikus kereskedés londoni idő szerint. Az úgynevezett hivatalos, nyílt kikiáltásos kereskedelmet a “parketten” viszont tovább szűkítik: november elsejétől, délelőtt tíz órától délután kettőig tart majd, a mostani 10.00-19.30 helyett, ugyancsak londoni idő szerint.
A szűkítés ellen tiltakoznak a forgalmazók: július 25-én, nemtetszésük jeléül, egynapos bojkottot tartottak az IPE ellen. Ward szerint ilyesfajta fellépéssel nem sokat lehet elérni a közvetlen, elektronikus kereskedelem terjedése ellen.
Kedd délelőtt a Brent a legközelebbi határidőre, novemberi szállításra hordónként 43,10 dollár volt az IPE-n, 19 centtel drágább a hétfői zárónál. Reggel és hajnalban azonos volt az ára a hétfői záróval. A Brent hétfőn hordónként 46 centtel 42,91 dollárra drágult az IPE-n novemberre.