A háromgyermekes édesanya, civilben fogorvos futónő tavaly szeptemberben 28:03:04 óra alatt teljesítette az Athén-Spárta közötti távot, idén pedig egy még hosszabb etapon is rajthoz állt, hiszen egyedüli nőként futott végig 286 kilométert Milano és Sanremo között – írja a peakshop.hu.
Lubics a Sparthatlont, vagyis a 246 kilométert 26 óra 53 perc alatt teljesítette, és csupán egy órányira maradt le a férfi dobogótól, ami az összetett 9. helyet jelenti.
Fotó: MTI
Az 1983 óta évente rendezett verseny szeptember utolsó péntekén rajtol, és a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak.
”Volt egy álmom… egy jó nagy. Hittem is meg nem is, hogy képes leszek rá, de nagyon szerettem volna. Megvolt a terv, másodperc pontosan kikalkulálva. Minden szépen ment 124 km-ig, ahonnan 3 órán át semmi sem maradt meg bennem, még a víz sem. Gyenge voltam, úgy éreztem a hegyre sem tudok feljutni, de annyiszor felkeltem már ilyen helyzetekből! Olivér, Gyuri bíztatott. Már nem volt időterv, csak beérni (lehetőleg az első helyen). A verseny végéig rengeteget hánytam az utolsó 2 órában már nem volt bennem semmi, a víz sem ment megint. De az az álom ott volt mégis. Az utolsó 10 kilométeren szédülve, gyengén ránéztem az órámra: ” 5:22-esezrekkel megyek. :-O)” Kis matek: te jó ég! Ez meglesz! Igen meglesz, ha beledöglök is, ha nincs bennem semmi, ha fáj is mindenem. Csapassuk. Most vagy soha! Mennyien örülnek majd otthon, ha megcsinálom! Amit a célegyenesben éreztem kívánom mindenkinek élje át. Igeeen! Megcsináltam.26:53! Köszönöm mindenkinek a támogatást,a sok sms-t, üzenetet. Ezt a futást a legnagyszerűbb tanáromnak ajánlom, aki azt mondta 23 éve, hogy ennek a lánynak akkora akaratereje van, hogy falakat lehet vele ledönteni” – mondta Lubics Szilvia a verseny után.