Szórakozás

Műteni kell Mészáros Árpád Zsoltot, de ő nem akarja

Az Operettszínház művészét, Mészáros Árpád Zsoltot tavaly decemberben érte baleset a Rebecca című darab főpróbáján. Azonnal kórházba kellett szállítani, térdsérülése miatt hetekig képtelen volt lábra állni. Műtétjére most kerül majd sor.

Rettegek a műtéttől, de tudom, nincs más megoldás, hiszen az nem állapot, hogy bármilyen rossz mozdulat vagy csak egy kis botlás után már képtelen vagyok lábra állni. Beszéltem szakemberekkel, és mindenki egyöntetűen azt javasolja, hogy vállaljam az operációt

– mondta a Blikknek MÁZS, aki egyelőre alternatív lehetőségeket is kipróbál a gyógyuláshoz.

Bevallom, megijedtem, és baromira félek ettől a műtéttől. Inkább most a mozgást választom gyógymódnak, illetve speciális olajokkal próbálok enyhíteni a fájdalmon, remélem, hatásos lesz. Emellett pedig mélyen hiszek a természetgyógyászatban, így bízom benne, hogy műtét nélkül is sikeres lehet majd a felépülésem.

(Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik