Sport

Magyar éremeső Oklahomában

Magyar szempontból nagyszerűen indult az oklahomai maratoni kajak-kenu világbajnokság: az ifjúsági versenyzők két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek, míg az U23-asoknál két első és egy második hely jutott.

Az ifjúsági korosztályban a kajakos Takács Tamara megvédte világbajnoki címét, míg Katona Lili harmadik lett. Kenuban Balla Levente győzött, mögötte pedig Dóri Bence Balázs ért a célba. Fiú kajakban Vidákovich Antal másodikként végzett.

„Tamara egy kicsit megvolt zavarodva, az első körben kiszállt futni, pedig akkor még nem is kellett volna, a másodikban pedig beborult, ám tudását és tehetségét jól mutatja, hogy ezek ellenére nyerni tudott a versenyen” – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző a szövetség honlapjának.


Takács Tamara
Fotó: kajakkenusport.hu

A 23 éven aluliaknál női kajakban Kiszli Vanda győzött, a kenusoknál pedig kettős magyar siker született: Szabó Kristóf – a hazai szövetség beszámolója szerint – nagyon taktikusan versenyezve nyert Dóczé Ádám előtt.

Magyar sikerrel fejeződött be a férfi kajak egyesek versenye az U23-as korosztály mezőnyében Oklahomában, a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahol a váci Havas Balázs aranyérmet szerzett több mint egyperces előnnyel érve célba. A hazai szövetség szombati beszámolója szerint ugyanebben a számban Solti László, az UKSC versenyzője harmadikként végzett.

Szombaton már a felnőttek is bekapcsolódnak a világbajnokságba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik