Tech

Meghalt a lusták hőse

távirányító ()
távirányító ()

Kilencvenhat esztendős korában hunyt el a távirányító atyja, Eugene Polley.

Az 1915-ös, chicagói születésű Polley 1935-ben kezdte meg mérnöki karrierjét – a Zenith Electronicsnál eltöltött 47 éves pályafutásához 18 szabadalom fűződik.

Természetesen nem ő volt az első, aki a távirányítással foglalkozott, azonban 1955-ös találmánya volt az első, amely már nem használt vezetéket ehhez a művelethez.

A Flash-Matic egy fénynyalábot adott le, amelyet a tévékészülék négy sarkában elhelyezett érzékelőkre kellett irányítani. A modern távirányítókhoz hasonlóan lehetőség volt a tévé be-, illetve kikapcsolására, az akkoriban nem túl sok csatorna közötti váltásra és a hang elnémítására.

A korabeli hirdetés alapján elmondható, hogy a reklámblokk már akkoriban is túl hosszú és túl hangos volt:


A “varázslatos fény” 1955-ös hirdetése (Forrás: AP)

Mivel a Flash-Matic fénnyel működött, más fényforrások megzavarhatták a jelét, vagyis működése esetenként szeszélyesnek bizonyult – a későbbi változatok éppen ezért tértek át az ultrahangos, majd az infravörös és rádióhullámos irányításra.

A Zenith Electronics szóvivője az AP hírügynökségnek beszélt a mérnökről, és találmányához fűződő büszkeségéről. “Ugyan volt síkképernyős tévéje és modern távirányítója, mindig magánál tartotta saját eredetijét.

Munkásságáért 1997-ben – a Zenith egy másik mérnökével, a szintúgy távirányítókról híres Robert Adlerrel együtt – Emmy-díjat is kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik