Foci

„Tudom, már nem az a játékos vagyok, aki régen”

Ahogy azt már délelőtt a 24.hu-n is olvashatták, a Barcelona 33 éves argentin sztárja, Javier Mascherano hét és fél év után távozik a spanyol bajnoki éllovastól, és Kínába, a Hopej China Fortune csapatához szerződik.

17 trófea után távozik a Barcelona játékosa
Hivatalos, hogy Javier Mascherano Kínában folytatja.

A kiváló védekező játékos sajtótájékoztatón búcsúzott Barcelonában, ahol jelen volt többek között Lionel Messi, Andrés Iniesta és jelenlegi edzője, Ernesto Valverde is.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nap mint nap a világ legjobb futballistáival dolgozhattam együtt. Szerencsés vagyok. Hét és fél éve azért érkeztem, hogy megvalósítsam az álmom. Most fel kellett ébrednem, de így is elmondhatom, hogy tovább tartott, mint valaha is gondoltam volna

– mondta az érezhetően meghatott Mascherano, majd hozzátette: a korábbi legendák, Carles Puyol, Xavi vagy Victor Valdes voltak azok, akik lerakták a sikerek alapjait; ők voltak azok, akik a hozzáállásukkal példát mutattak a csapat többi tagjának.

Amikor anno megérkeztem, azt hittem, nehezen fogok majd beilleszkedni, mivel annyi volt itt a kiváló játékos és annyit nyertek már együtt. De aztán jöttek Puyolék, és minden zökkenőmentes volt.

Az argentin játékos elmondta, jó viszont ápolt a csapat menedzserével, Ernesto Valverdével, így nem esett nehezére bevallani, hogy váltania kell.

Idővel el kell kezdened az edző helyébe is képzelned magad. Szerencsém van, mert Ernesto (Valverde) megértette a helyzetem. Rá kellett döbbennem, hogy már nem az a játékos vagyok, aki régen. Ezen már nem tudok változtatni, a csapatban remek védők játszanak, én viszont játszani szeretnék

– jelentette ki a 141-szeres argentin válogatott.

Azt is elmondta, nem tudja még, mit hoz a jövő: lehet belevág majd az edzői karrierbe is, de az még az érzése szerint messze van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik