Életmentő választásnak bizonyult, hogy a Himalájában fekvő 8125 méteres Nanga Parbatra a legnehezebbnek tartott Schell-útvonalon mászott fel a csúcsot július 19-én meghódító román expedíció – mutatott rá Török Zsolt, a csoport vezetője hétfőn, Pakisztán bukaresti nagykövetségén tartott sajtóértekezletén. Miközben a román expedíció az útvonalat építette, a hegy túloldalán június 23-án kilenc hegymászó esett egy terrorcselekmény áldozatául – idézte fel a történteket az aradi alpinista.
Török Zsolt szerint a romániai alpinizmus eddigi legnagyobb sikerét érték el, tekintettel az útvonal nehézségi fokára és arra, hogy a csapat öt tagja közül négy feljutott a csúcsra oxigénpalack és serpák igénybevétele nélkül.
A Rupal-oldal a hegy legnagyobb, legnehezebb, legtechnikásabb oldala, ennek megmászása nemzetközi viszonylatban is jelentős teljesítmény, ezen az útvonalon még nem járt sikerrel sem magyar, sem román hegymászó. A csúcsra feljutnia a magyarok közül is eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, aki a hegy másik felén, a Diamir-oldalon új útvonalat mászott.