Sport

Óriási magyar siker: Vadnai újra világbajnok!

A Garda-tavon lebonyolított ifjúsági Byte világbajnokságon a magyar versenyző fölényes biztonsággal megvédte címét. Érdi Mária pedig bronzérmes lett a lányok között.

Az a jó a Garda-tóban, hogy szélbiztos. Most sem okozott meglepetést az időjárás az április 22-27. közötti világbajnokságon – folyamatosan fújt a 10-15 csomós szél.

A 13 futamos versenyen Vadnai Jonatán címvédőként egy pillanatra sem adott esélyt ellenfeleinek. A 21 nemzet 36 hajóját felvonultató mezőnyben nyolc futamot megnyert, és az utolsó napi kettőn már rajthoz sem kellett állnia.


Vadnai Jonatán zseniálisan hátszelezett
Forrás: facebook.com

„Nagyon fontos volt mindig a jó rajt. Általában öten-hatan voltunk, akik az első cirkálószakaszon kibújtunk a mezőnyből. Hátszélben viszont közülük is én tudtam lenni a leggyorsabb, ott extra sebességem volt, és így könnyen nyertem futamokat” – számolt be az immár kétszeres világbajnok Vadnai a versenyről.

Érdi Mária a 18 nemzet 27 versenyzőjét felsorakoztató női mezőnyben bronzérmes lett két holland lány, Odile Van Aanholt és Mirthe Akkerman mögött. Az Ifjúsági Olimpián 19 nemzet versenyzői vesznek majd részt, így ott csak az egyikük lehet majd az ellenfele.

Mindketten csak alkalmilag edzenek és versenyeznek Byte CII. típusú hajóval, mivel ez az Ifjúsági Olimpia versenyosztálya. Az Ifjúsági Olimpia augusztus 16. és 28. között a kínai Nankingban lesz. Vitorlázásban a fiúknál és a lányoknál is 19 nemzet egy-egy versenyzője áll rajthoz. Ez a világbajnokság egyben kvalifikációs verseny volt erre az eseményre, de az egyaránt 16 éves Vadnainak és Érdinek ezzel nem kellett foglalkozni, hiszen ők már 2013-as világbajnoki címükkel megszerezték a részvételi jogot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik