Közélet

Lenyűgözte a New York-i közönséget a Budapesti Fesztiválzenekar

fischer iván (fischer iván, budapesti fesztiválzenekar, )
fischer iván (fischer iván, budapesti fesztiválzenekar, )

„Ez volt a hetünk csúcspontja”, „odáig voltunk az egész programért! Fischer Iván fenomenális volt: tudta, hogyan kösse le a közönséget, így a koncertet a felnőttek és a gyerekek is élvezték.” Ilyen visszajelzések érkeztek a Budapesti Fesztiválzenekar részére első New Yorkban adott, autizmusbarát koncertjük után, melyet itthon a Nemzetközi Cseperedő Alapítvánnyal indítottak el három évvel ezelőtt.

A New York Times a „páratlan magyar erőket” várta a Lincoln Centerbe, mint napjaink „egyik legcsodálatosabb és legérdekesebb együttesét”. A Concertonet kritikusa, Frederick Kirshnit a koncert után azt írta:

Húsz éve írok zenekritikákat New Yorkban, a cikkeim száma lassan ezer körül mozog, ám kevés olyan döbbenetes élményben volt részem, mint a legutóbbi, Fischer Iván-féle koncert. Állítom, hogy ez volt az évad eddigi legjobb koncertje.

A lap másik kritikusa a hangverseny szólistáját, Várjon Dénes zongoraművészt méltatta: „Várjon sikeresen ötvözte a lendületességet a szabad frazeálással, a spontaneitással és a világos, tiszta artikulációval.”

„Várjon e röpke félóra alatt a kedvenc zenészeim sorába került, igazi virtuózzal van dolgunk” – fogalmazott egy másik amerikai kritika. „Egy pillanat alatt elbűvölt grandiózus, mégis selymes játékával, valamint dinamikus, kidolgozott technikájával.” Beethoven 3. zongoraversenyének megszólalásához persze a zenekarra is szükség volt: „az üstdobok és a zenekar halk visszatérése maga volt a varázslat”, „lélegzetelállító belépések”, „szívbe markoló hatás”, „a fúvósok lágy, mennyei hangja”, „az ereszkedő bőgőmotívum visszatérése könnyekig megindított, egyszerűen fenséges volt.”

Várjon és a zenekar életem egyik legkiemelkedőbb zongoraverseny-élményével ajándékozott meg. […] Megnyugtató érzés, hogy létezik ilyen mélységű szépség, amelyben a nagy művészek segítségével – még ha csak múló pillanatokra is – menedéket találhatunk

– összegzett a szerző. A Classical Source is ötből öt csillaggal értékelte a New York-i koncertet, amelyet „rendkívülinek” nevezett.

A New York Classical Review azt hangsúlyozta, hogy „Fischer eredeti újító”. Külön kiemelték, hogy Bach 2. (h-moll) szvitje barokk hangszereken szólalt meg, illetve hogy a zenekar énekes ráadást adott a koncert végén, Rachmaninov 2. szimfóniáját követően. A szerző szerint a lehető legbájosabb módon mutatták meg, hogy a muzsikálás közösségi élmény, ennél közelebb kerülni a közönséghez pedig a legjobb műsorszerkesztéssel sem lehet.

A zenekar a New York-i koncerteket követően először lépett fel Reykjavík 2011-ben átadott, sokszorosan díjazott koncerttermében, a Harpában. Izlandon is „nem mindennapi eseményként” várták a magyar zenekar koncertjét, akik „szeretnek meglepetéseket okozni”, és akiket egy „igazi zseni”, Fischer Iván vezet. A koncert után a szervezők megállapították: „ez valóban egy csodálatos barátság kezdete egy zenekarral, amely briliáns, csodálatos emberekből áll”. A turné egy ugyancsak sikeres athéni hangversennyel zárult. A magyar közönség január 23-án hallhatja utoljára a programot a Müpában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik