Közélet

Gotti: Ennyi erővel Fidesz-aktivista is lehetnék

Gotti: Ennyi erővel Fidesz-aktivista is lehetnék

Múlt héten a Tények egy riportja a büntetett előéletű Gotti nevű rappert Karácsony Gergely bizalmasaként állította be. Mindezt a szerkesztő egy fényképpel próbálta alátámasztani, amin a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje látható, mögötte a fent említtet férfi napszemüvegben. Gotti a Facebook-oldalán kikérte magának a feltételezett kapcsolatot. Állítása szerint ő csupán testőrként dolgozott a rendezvényen, ahol a fotó készült. Interjú.

Mi bánt jobban, ha azzal vádolnak, hogy antiszemita vagy, vagy hogy MSZP-aktivista?

Mindkettő.

A Sóher himnusz című számodban tetten érhető némi szolid zsidózás. Mire gondolt ott a költő?

A költőt kellene megkérdezni, az említett sort nem én írtam és nem is én éneklem föl. Más felnőtt ember nevében nem tudok nyilatkozni. Nekem nagyon sok zsidó barátom van és heterofób sem vagyok. 

Fotó: 24.hu / Bielik István

Heterofób?

Az se. Meg homofób se. Szóval semmilyen előítéletem sincs.

Egy ilyen toleráns embert egyáltalán nem zavart, hogy a stúdióban mellette álló srác csúnyákat mond?

Nem foglalkoztam ezzel, és nem gondoltam, hogy az ő sorai miatt nekem is felelősséget kell vállalnom.

Sokan vallják magukat gengszterrappernek, de rád még illik is ez a kifejezés.

A rapzene olyan, mint egy mozifilm. Díszletek vannak és kitalált sztorik. Kicsit elrugaszkodunk a valóságtól. Nem tartom magam gengszternek, biztonságban élek, dolgozom.

Ítéltek már el és most is folyik ellened büntetőeljárás.

Tizenöt évvel ezelőtt voltam büntetve, de erről most nem fogsz tudni velem beszélgetni. Mert erről nem szeretnék.

Attól még, hogy nem nyilatkozol róla, az életed része.

Ne próbálkozz. Óriási baklövés volt. Továbbléptem.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Nem megy túl könnyen, hiszen most is van bírósági ügyed.

Hivatali vesztegetéssel vádolnak, remélem, hamar beigazolódik az ártatlanságom.

Az ügyről azt olvastuk, hogy egy bűnszervezet tagjaként hamis okmányokat adtatok el külföldieknek, amivel magyar állampolgárságot szerezhettek. Pedig van erre törvényes út, a letelepedési kötvény, igaz, az a Fidesz biznisze.

Az én feladatom személyi kíséret volt, és sajnos ez lett a vége.

Vagyis az elkövetők testőre voltál, és nem tudtad, hogy ők épp rossz fát tesznek a tűzre?

Nem láttam a dolgok mélyébe. Nem tartozott rám. Egyébként a Tények a riportjában egy bűnszervezet fejeként emlegetnek, pedig csak ötödrendű vagyok.

A TV2-n Gönczi Gábor MSZP-s aktivistának titulált téged.

Nyilván elindult egy karaktergyilkosság az irányomba.

Tán Karácsony Gergely az igazi célpont. Őt maszatolják össze veled, s nem fordítva.

Nincs semmilyen kapcsolatom vele, és nem is volt.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Pedig a kormánymédiában számos fórumon az volt látható, hallható, hogy Karácsony lenyilatkozta: ismer téged. Igaz, magát a nyilatkozatot senki nem találta.

Nincs is realitása a dolgoknak.

Tudod, hogy Karácsony mely pártnak tagja?

Azt hiszem, liberális, de nem nagyon nézek tévét.

És azt tudod, mely pártoknak a miniszterelnök-jelöltje?

Nem.

Dolgoztál más pártok rendezvényein is szekuritisként?

Az elmúlt húsz évben majdnem minden párt rendezvényén előfordultam. Kisgazdáktól kezdve a Fideszig.

Akkor ennyi erővel Fidesz-aktivistaként is számon tarthatnának.

Hát, igen.

Olvasói sztorik