Közélet

Drámai adatok a légszennyezettségről

Lopott kályha (kályha, )
Lopott kályha (kályha, )
Évente több mint 14 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezés miatt.

Az InfoRádióban a Levegő Munkacsoport elnöke cáfolta, hogy eredményesek voltak a tisztább levegőért hozott intézkedések. Ezt korábban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közölte, miután a 2014-2016 közti időszakban az egyes ágazatok (közlekedés, ipar, mezőgazdaság, lakossági szektor) intézkedéseit a Nemzeti környezetvédelmi programmal összevetette.

Az ÁSZ szerint a hosszú távú célok időarányosan teljesültek, a légszennyező anyagok összkibocsátása, koncentrációja – az ammónia kivételével -csökkent.

Lukács András szerint azonban azokon a területeken, ahol a legnagyobb a levegőszennyezettség, nincs is mérőállomás.

Mi elég gyakran járunk és mérünk kisebb településeken, vidéki városokban még Pest környékén is, és azt látjuk, hogy egyes településrészeken rendkívül magas a levegő szennyezettsége a téli fűtésidőszakban, erről pedig a mérőállomások nem vesznek tudomást.

A szakember szerint az ismeretterjesztés fontos, mert sokan nem a megfelelő eszközt használják, rossz fát égetnek, mivel nincs elég pénzük a biztonságos fűtéshez. Fontos lenne a hatósági jelenlét erősítése, a fűtési támogatás megtöbbszörözése is – tette hozzá.

Lopott kályha (kályha, )
Fagyhalál vagy környezetszennyezés?
Senkinek se kelljen választani a fagyhalál és a környezetszennyezés között!
A rezsi nemcsak a háztartásoknak okoz fejtörést (fűtés, energia, radiátor,)
A fűtés miatt szennyezett a levegő a magyar települések többségén
A helységek több mint felén közepes vagy súlyos a lakossági fűtésből származó légszennyezés mértéke.
Csak bele kell szagolni a levegőbe, érezni lehet a szegénységet
A nyomor nem engedi meg a hosszú távú tervezést, szennyező anyagokat okádnak a kémények. Pedig Magyarországon 8-14 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség miatt.

A Levegő Munkacsoport elnöke emlékeztetett rá, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint évente több mint 14 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezés miatt, és mintegy 1500 milliárd forintnyi kár éri a magyar gazdaságot.

Hazánk Európa harmadik legszennyezettebb levegőjű országa
Egy új kutatás szerint a légszennyezés átlagosan 1,12 évvel rövidíti meg a magyarok életét.
A magyar település, ahol rosszabb a levegő, mint Pekingben
Az ok az lehet, hogy mindent elégetnek, ami gyúlékony, ruhával, szeméttel, PET-palackkal is fűtenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik