Belföld

Vitézy Dávid a dugódíj bevezetését szeretné

A dugódíj mellett érvelt a Forbes magazinban Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója annak apropóján, hogy azt New Yorkban bevezették. New Yorkban is, akár csak Budapesten, egyre több az autó, sok a forgalmi dugó, és új metróra, metrófelújításra sincs igazán pénze a városnak.

A dugódíjból évente 965 millió dollár (245 milliárd forint) és 1,7 milliárd dollár (432 milliárd forint) közötti befolyó összegre számítanak New Yorkban, amiből a tömegközlekedést fejlesztenék.

Illetve úgy kalkulálnak, hogy 13-14 százalékkal mérséklődik a forgalom, és 8-9 százalékkal nő a forgalom sebessége.

Két év alatt, több lépésben vezetnék be a dugódíjat: a buszhálózat fejlesztése után az érintett manhattani városrészben először a taxikra, majd 2020-tól minden autósra kivetnék a díjat. Az érintett területen lakók is ugyanúgy fizetnék a dugódíjat, mint azok akik máshonnan autóznak be a zónába.

Vitézy kitér a budapesti helyzetre is: emlékeztet, hogy a fővárosi önkormányzat még Demszky Gábor főpolgármestersége alatt vállalta a dugódíj 2013-as bevezetését. Ez nem történt meg, pedig már Tarlós István idején egy elvi döntést is hozott az önkormányzat a dugódíj bevezetéséről, megvalósíthatósági tanulmányok is készültek – aztán elfogadtak egy törvényt, amely tiltja az önkormányzatoknak, hogy személyautóktól pénzt szedjenek a közút használatáért.

Mivel a dugódíj bevezetését azért cserébe vállalta a főváros, hogy az EU 180 milliárddal támogassa a metrót, ezért jó esély van arra, hogy ezt a pénzt majd visszakérik.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik