Tech

Megjelent az iPad kommunista változata

A kínai táblagépet készítői elsődlegesen a kommunista párt hívei számára fejlesztették ki.

A kínai keresőóriás, a Baidu online enciklopédiája szerint a két év kutatómunka eredményeként az év elejére elkészült táblagépet “innovatív tervezésének, sajátságos készítési módjának és funkcióinak sokasága miatt” nemzeti szabadalomként jegyezték be.

Más kérdés, hogy a 9,7 colos átmérőjű, 1 gigabájt RAM-mal, 16 gigabájtnyi memóriával rendelkező, érintőképernyős táblagép rettentően emlékeztet az Apple iPadjére, összekeverni azonban mégsem lehet, hiszen a “Vörös Pad” képernyője körül egy vörös csík húzódik.

Mit kíván a kínai nemzet? Nos, az Angry Birds és a Skype helyett olyan szolgáltatások futnak, mint “A vezető káderek nemzeti adatbázisa”, “A dinamikus központi vezetés” vagy a “Napi döntéshozás”, de ott van a gépen a Kínai Kommunista Párt hivatalos napilapjának ikonja, mely a legfrissebb híreket egy kattintásnyi közelségbe hozza.

Az ajándékozás hagyományos időszaka, a kínai újév előtti debütálásra szánt “Vörös Pad” ára – valószínűleg az általa kínált “több mint 70 prémium szolgáltatásnak” köszönhetően – 9999 jüan, azaz csaknem 400 ezer forint, ami több mint kétszerese a 16 gigabájtos Apple iPad 2 árának.

Éppen ezért azt egyelőre nem lehet tudni, hogy elér-e valaha is majd az átlag kínai fogyasztókhoz a speciális táblagép, a közvélemény ugyanis komoly fenntartással fogadta a készüléket, amelynek hirdetései azután le is kerültek a kínai honlapokról.

A Sina mikroblogon kommentelők csípősen arról írtak, hogy a drága ajándékot “az adófizetők pénzéből egymásnak vásárolhatják meg a párttagok”. Mások a vezetés játékszerének tartják a készüléket, és ennek kapcsán az óriási jövedelmi különbségek miatt háborognak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik