Sport

Szávay feladta első meccsét

Czink Melinda után Szávay is az első körben búcsúzott Madridban.

A viadal honlapja szerint a világranglista 33. helyén álló magyar teniszező 32 perc után jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. A mérkőzést ő kezdte, és 0:3-ig nem nyert gémet. Ekkor visszavette az egyik elvesztett adogatást, de a szerváját ismét nem tudta hozni. A 28 adogatásból csupán 11 pontot csinált, így nyerte meg 1:5 után az első szervajátékát.

“A combizomsérülésem sajnos nem sokat javult, nem tudtam csúszni, pedig ez a salakon nélkülözhetetlen – nyilatkozta a feladott meccs után Szávay. – Ráadásul Patty pörgetett labdái után sokat kell futni, így reménytelen volt a helyzet. Nem akartam kockáztatni, nehogy még nagyobb baj legyen. Most orvosi vizsgálatok következnek, de remélem, hogy a párosban, amelyre csak csütörtökön kerül sor, már pályára léphetek Dinarával. Bízom abban, hogy a Roland Garrosra már teljesen rendben leszek.”

Szávay párosban – oldalán az orosz Dinara Szafinával – vasárnap nyert az első fordulóban.

A spanyol fővárosban zajló tornán a másik magyar induló, Czink Melinda vasárnap szintén sérülés miatt adta fel mérkőzését.

Madrid, női torna, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Schnyder (svájci)-Szávay 5:2-nél a magyar játékos feladta

Petrova (orosz, 16.)-Vesznyina (orosz) 4:6, 6:2, 6:3

Klejbanova (orosz)-Amanmuradova (üzbég) 6:3, 6:2

Peng (Peng, kínai)-Azarenka (fehérorosz, 10.) 3:0-nál a fehérorosz játékos feladta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik