Szombat este tartották a 2018-as Dal első előválogatóját: mostantól egészen február 24-ig minden héten hallgathatjuk a majdnem ugyanolyan dalokat, aztán a legjobbakat még egyszer, és a döntőben újra. A tét ismét az Eurovíziós Dalfesztivál, amit idén Lisszabonban rendeznek május közepén. Annyi még idén a plusz, hogy Rátonyi Krisztina Freddie-vel vezeti a műsort, de az már most látszik, hogy utóbbinak ez nagy falat.
Ezen Rátonyi se segít, aki amúgy nagyon jó választás volt Tatár Csilla után. A zsűriben is történt két csere: Caramel és Zséda helyett Mező Misi jött a Magna Cum Laudéból és Schell Judit, aki vélhetően a szintén köztévés Csak színház és más semmiből került a versenybe. Őszintén szólva az első adás alapján nem sikerült Zsédánál jobb női zsűritagot találni, még mindig egyedül Both Miklós véleményére érdemes figyelni (és néha Frenreisz Károlyéra), a többiek nagyjából csak annyit tesznek hozzá a produkciókhoz, hogy tetszett nekik, vagy nem annyira tetszett nekik, de azért jó volt.
![Vastag Tamást csak a múltja vitte tovább A Dal első válogatóján 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/01/b9293e20-a8e4-4fb5-b04e-9bbbbc92e31e.png)
A szombati előválogatón összesen tíz énekes és zenekar lépett fel. Az első öt jutott tovább, plusz egy valaki a közönség szavazatai alapján mehetett a középdöntőbe, szóval összesen hatan kerülnek ki nyertesként egy-egy előválogatón. Ebből lesz három, aztán jön a középdöntő, és végül a nagy döntő, ahonnan már Lisszabon a követező állomás.
Idén a harminc előadó egy közös számot is elénekelt A dal a miénk címmel, és azt mondom, hogy maradjon is el A Dal, és menjen tovább ez, bőven veri az amúgy nem túl erős mezőnyt. Kár, hogy az eredetivel az LGT már learatta a sikereket.
Az első 10:
- LivingRoom: Kirakat élet, 36 pont
- Vastag Tamás: Ne hagyj reményt, 36 pont
- Noémo: Levegőt!, 39 pont
- Leander Kills: Nem szól harang, 44 pont
- Süle Zsolt: Zöld a május, 44 pont
- Knoll Gabi: Nobody to Die For, 40 pont
- Fourtissimo: Kisnyuszi a kalapban, 33 pont
- Ceasefire X: Satellites, 41 pont
- Király Viktor: Budapest Girl, 43 pont
- Patikadomb: Jó szelet!, 33 pont
Ők mehetnének Lisszabonba
Azért azt szögezzük le, hogy A Dal nem egy tehetségkutató, persze sokan várnak tőle hazai és akár nemzetközi sikert, de alapvetően ez egy dalversennyel egybekötött show. Legalább annyira fontos a látvány, mint a szöveg, vagy a tiszta hang. Éppen ezért teljesen Eurovízió-pozitív Noémo Levegőt! című száma, a vizuál majdnem elnyomta a néha hamis éneket, a fényfestéssel színváltós ruha kifejezetten bejött. Szinte elfelejtettem, hogy amúgy egy átlagos számról van szó.
![Vastag Tamást csak a múltja vitte tovább A Dal első válogatóján 2](https://s.24.hu/app/uploads/2018/01/447ead4e-b6c6-4d3e-8e27-82749cd39217.jpeg)
Nehéz kiemelni olyan dalt az első adásból, ami megmaradt, valahogy minden évben elkövetik azt a hibát egyes jelentkezők, hogy nem hagyják otthon az unalmas és tucat ötleteiket. Tavaly Pápai Joci egyből kiemelkedett a mezőnyből, a legelején lehetett tudni, hogy ha nem ő nyer, nincs igazság a Földön. Na, ez az érzés most (még) nincs meg, maximum olyan előadókra lehet rábökni, akiket el tudnánk képzelni az Eurovízió színpadán. Király Viktor a tavaly indult Závodi Marcelékkel mindent beleadott a győzelemért, és a Budapest Girl simán esélyes is: akusztikus, fülbemászó, olyan, mint bármelyik popdal, viszont ha most kéne választani Lisszabonba valakit, Királyt küldeném, tuti döntő, az ilyesmi működik az Eurovízión.
![Vastag Tamást csak a múltja vitte tovább A Dal első válogatóján 3](https://s.24.hu/app/uploads/2018/01/866e4c0f-3bb2-4dd5-b2b0-9d54069809ad-e1516490738201.png)
Rajta kívül még az HBO Társas játék című sorozat zenéjéből ismerhető Knoll Gabit vinném nyugodt szívvel, aki már rögtön a legelején Tolvai Reni után szabadon az alakjával próbált a közönségre hatni. Van egy olyan érzésem, hogy túl sokat nézett amerikai hiphop-klipeket, de ettől függetlenül borítékolható, hogy Knoll megy a döntőig.
![Vastag Tamást csak a múltja vitte tovább A Dal első válogatóján 4](https://s.24.hu/app/uploads/2018/01/60f97035-e3c4-4788-9a90-753970b67249.png)
Akiket nem értünk
Vastag Tamás például három év kihagyás után újra jelentkezett A Dalba, de minek. Milliomodik siratós szöveg lett szájbarágós vizuállal, teljesen jogosan kapta a kisebbik Vastag a harmadik legrosszabb pontszámot. Ennek ellenére – valószínűleg a neve és korábbi sikerei miatt – a nézők őt szavazták meg a továbbjutó hatodiknak.
A szöveg vagy a zene nem csak Vastag Tamásnál sántított, az első fellépő, a LivingRoom például a Kirakat életről énekelt úgy, hogy közben maga a dal az, ami igazán felszínes. Ezt egyedül Both Miklós vette észre, de legalább ő szólt a zenekarnak, hogy a jó és biztos hang még nem elég. Ahogy a Patikadomb énekesének macskás dzsekije sem. Úgy próbáltak alteres hangulatot teremteni felemás zoknival, menő mintákkal és látvánnyal, hogy közben zeneileg nem tudtak semmi izgalmasat hozni.
![Vastag Tamást csak a múltja vitte tovább A Dal első válogatóján 5](https://s.24.hu/app/uploads/2018/01/47913777-8a1c-4e4a-b802-90779080a5e8.jpeg)
Akiket láthatunk, hallhatunk a középdöntőben:
Szóval papírforma szerint alakult az első adás, Eurovíziós öreg motorosok és már népszerű zenészek lesznek a válogató következő szakaszában.