Sport

Kovács és Janics egymás ellen

Vajda Attila különengedélyt kapott, a két női klasszis pedig 500 méteren összeméri az erejét.

Kovács Katalin a világbajnok jogán, Janics Natasa pedig a múlt hétvégi rangsoroló megnyerésével kvalifikálta magát a jövő hétvégi, szegedi MOL kajak-kenu Világkupára. Régóta nem volt arra példa, hogy két olimpiai bajnok éles versenyt vívjon egymással 500 m-en.

“Örülök, hogy Janics Natasa komolyan versenyzett a rangsorolón, és a 200 mellett most már az 500 méteres egyesre is készül. Nagy összecsapás, igazi presztízsharc várható Kovács Katalin és Natasa között Szegeden” – idézte a Vk-csapatot kedden kihirdető Storcz Botond szövetségi kapitányt a szövetség hírleve.

A két klasszis párosa ezúttal nem áll össze 500 m-en, ebben a számban a tavaly vb-címet szerzett Kozák Danuta, Szabó Gabriella, valamint a Vad Ninetta, Hegyi Zomilla duó képviselheti majd a hazai színeket. A női négyesnek a tavaly világbajnok Kozák, Kovács, Janics és Benedek lesz a tagja.

A férfi kajakosoknál – annak ellenére, hogy csak harmadik lett a rangsorolón – Kucsera Gábor indulhat 1000 m egyesben. Szolnokon ugyan megverte őt Kammerer Zoltán és Kökény Roland is, de ezen a távon mindketten párost mennek majd a Világkupán.

A kenusoknál a pekingi bajnok Vajda Attila 1000 m-es szereplése volt a legnagyobb kérdőjel. “Attila némi csalódást keltett a rangsorolón az 1000 méteres távon, viszont 500-on győzni tudott és 200 méteren is szerzett egy ezüstöt, ezért bizalmat szavaztam neki ezren, így Sarudi Pál mellett elindulhat ezen a távon is. Azt kértem tőle, hogy a Világkupára készüljön fel rendesen az 1000 méterre, ezért 200-on ő nem fog elindulni” – magyarázta a kapitány.

A magyar csapat a szegedi Vk-ra (nemzetenként két-két egység indulhat minden számban)

Férfiak:

K-1 1000 m: Kucsera Gábor, Hufnágel Tibor

K-2 1000 m: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos; Kökény Roland, Szalai Tamás

K-4 1000 m: Dombi Rudolf, Holpert Ervin, Hadvina Gergely, Boros Gergely; Tóth Dávid, Szabó Balázs, Dudás Miklós, Noé Milán

K-1 500 m: Szalai, Dombi

K-2 500 m: Kammerer, Kucsera; Sík Márton, Boros G.

K-1 200 m: Molnár Péter, Dudás

K-2 200 m: Dombi, Beé István; Sík, Boros G.

K-1 5000 m: Winkler Máté, Holpert

C-1 1000 m: Sarudi Pál, Vajda Attila

C-2 1000 m: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály; Tóth Márton, Mike Róbert

C-4 1000 m: Széles Gábor, Varga Dávid, Kiss Tamás, Sarudi; Korisánszky Péter, Makai Tibor, Fürdök Gábor, Vass András

C-1 500 m: Vajda, Mező Dávid

C-2 500 m: Széles, Varga; Sáfrán, Sáfrán

C-1 200 m: Nagy Péter, Kovács Gergely

C-2 200 m: Végh Attila, Kovács; Németh Gergő, Nagy

C-1 5000 m: Kiss, Kövér Márton

Nők:

K-1 1000 m: Bara Alexandra, Groholy Orsolya

K-2 1000 m: Hegyi Zomilla, Dira Zsófia; Medveczky Erika, Benedek Dalma

K-1 500 m: Kovács Katalin, Janics Natasa

K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák Danuta; Hegyi Zomilla, Vad Ninetta

K-4 500 m: Kozák, Kovács, Janics, Benedek; Tóth Dzsenifer, Groholy, Sarudi Alíz, Vad

K-1 200 m: Janics, Hegyi

K-2 200 m: Hegyi, Vad; Dira, Tóth

K-1 5000 m: Faldum Bereniké, Csay Renáta

C-1 200 m: Marschalkó Alexandra, Szabados Fruzsina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik