Gazdaság

Megtollasodtak, akik nem engedtek a kormány nyomásának: óriásit kaszáltak a magán-nyugdíjpénztári tagok

magánnyugdíjpénztár tüntetés  (A magánnyugdíjpénztárak védelmében rendezett tüntetés )
magánnyugdíjpénztár tüntetés  (A magánnyugdíjpénztárak védelmében rendezett tüntetés )

Magas hozammal zártak 2017-ben a magánnyugdíjpénztárak – olvasható a Népszavában. A lap Azénpénzem.hu. adataira hivatkozva arról ír, hogy a pénztárak tavaly átlagosan 7-11 százalékos hozamot írtak jóvá a tagok számláin.

Egy átlagos tagnak 2016 végén négymillió forint volt a számláján annál a három magánpénztárnál, amely talpon maradt.

A portál számításai azt mutatják, hogy a pénztárak döntő többségének államosítása, illetve a tagok állami rendszerbe terelése óta, vagyis az elmúlt hat évben átlagosan 70 százalékkal nőtt a pénztártagok vagyona, ami kiugróan magas hozam – írja a Népszava. A legjobban teljesítő portfólió hat év alatt 81 százalékos vagyongyarapodást ért el.

Vagyis nagyon megérte ellenállni az Orbán-kormány nyomásának, az akkori gazdasági miniszter, most jegybankelnök Matolcsy György intelmének: a kormány 2010 őszén hozott döntésével lényegében beszántotta a magánnyugdíjpénztárak nagy részét, 2011 januárjában, a téli hidegben hosszú sorokat kellett kiállniuk azoknak, akik maradni akartak a pénztárukban és ragaszkodtak a megtakarításukhoz. Úgy fest, megérte az állhatatosságuk.

A leggyengébb teljesítményt a magán-nyugdíjpénztári szektor ledarálása után eltelt bő 6 évben a klasszikus portfóliók hozták, de még azok átlaga is 20-30 százalékos hasznot mutatott ezen idő alatt, vagyis kétszeresen-háromszorosan múlták felül hozamaik az inflációt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik