Nagyvilág

Nem lehet tudni, hogy az amerikai elnök bolond-e

Donald Trump kitűnő egészségnek örvend – közölte a Fehér Ház orvosa, miután az amerikai elnök átesett elnöki ideje első orvosi vizsgálatán, amely három órán át tartott.

Ronny Jackson – az elnöki rezidencia orvosa – egyelőre nem fedett fel részleteket, de kedden várhatóan újságírók elé áll, hogy többet is eláruljon Trump állapotáról, írja az MTI.

Maga az elnök nem köteles semmit sem közölni, és a Fehér Ház dönti el, hogy mely egészségügyi adatok – vérnyomás, koleszterinszint, testtömegindex – lesznek nyilvánosak.

A Fehér Ház már korábban értésre adta, hogy Trump elmeállapotát nem vizsgálják, ahogy korábbi elnökök hasonló megmérettetéséről sem tudni.

Ronald Reagan, a 40. elnök Alzheimer-kórban szenvedett, de betegségét csak öt évvel második mandátumának lejárta után diagnosztizálták.

Trump mentális állapotáról mindazonáltal mégis akad egészen friss információ. A múlt héten közölte magáról, hogy ő “stabil zseni”, válaszul egy nemrégiben megjelent könyvre, amelynek szerzője mind szellemileg, mind érzelmileg alkalmatlannak ábrázolja az elnöki tisztségre.

(Fotó: Europress/AFP/Jim Watson)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik