Nagyvilág

Négy hely, ami Trump szerint szarfészek, és egy, ami rendben van

A jelenlegi amerikai elnök szerint szarfészeknek számít jelenleg:

  • Haiti,
  • El Salvador,
  • Afrika,
  • London, a Temze déli partjának egy korábbi vasúti pályaudvara.

És egy ország, ami Trump szerint jó hely lehet:

  • Norvégia.

És végül egy olyan kontinens, ahonnan még mehetnének emberek az Egyesült Államokba:

  • Ázsia.

Felmerül a kérdés, hogy de miért?

Ezért:

  • A rossz helyek közül az első három úgy derült ki, hogy a Washington Post szerint Trump kifakadt az ovális irodában az épp ott tárgyaló képviselőknek, hogy miért mindig az ilyen szarfészek országokból jönnek Amerikába menekültek.
  • Norvégiáról úgy derült ki, hogy Trump szerint jó hely, hogy azt mondta, onnan például jöhetnének.
  • Ázsiából pedig szintén jöhetnének az elnök szerint, mert az jót tenne a gazdaságnak.
  • London említett része pedig azért rossz hely Trump szerint, mert ott nyílik meg az új amerikai nagykövetség, aminek a megnyitójára nem akar elmenni, mert szerinte az előző jobb helyen volt, és Obama tévedett, amikor eladta (George W. Bush adta el igazából, és azért, mert nem védhető terrortámadás esetén).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik