Tech

Digitalizáltak egy élő sejtet

baktérium (baktérium)
baktérium (baktérium)

Modern világunkban furcsának tűnhet, de 2012-ig kellett várni, hogy valaki létrehozza egy élő sejt digitális modelljét.

Bár a világ egyik legkisebb baktériuma, a Mycoplasma genitalium szabad szemmel ki sem vehető, működésének feltérképezése mégis gigászi feladatnak bizonyult – a Stanford Egyetem kutatói kilencszáznál is több tudományos értekezés eredményeit egyesítették annak érdekében, hogy a sejt minden egyes molekuláris szintű interakciója megjelenjen a végleges modellben.

S bár egy ilyen program megírása elsőre felesleges ujjgyakorlatnak tűnhet, segítségével a kutatók egyrészt az eddigieknél jobban megérthetik a sejt (és úgy általában a biológia) működését, másrészt viszont a számítógépes biomérnökség teljesen új kutatási területét nyithatja meg a tudományos világ előtt.

Persze észben kell tartani, hogy mindez csak a kezdet. A stanfordi fejlesztők azért választották a Mycoplasma genitaliumot a modellezéshez, mert a szabadon élő organizmusok közül neki van a legkevesebb, mindössze 525 génje. Összehasonlításképp a kutatások során sokkal gyakrabban előforduló kólibacilus 4288 génnel rendelkezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik