Gazdaság

Ennyit keres egy pénztáros az Aldiban

A hvg.hu összeszedte a különböző áruházláncok által kínált fizetéseket, amiből kiderült, hogy az Aldi dolgozóinak fizetése rekordösszegre emelkedett. A jelentős fizetésemelés után

a multi dolgozóinak kezdő fizetése bruttó 272 ezer forint, tíz év gyakorlattal pedig 352 ezer forint.

Ehhez jönnek még a juttatások, ami akár 10 ezer forint is lehet.

A többi cégnél az alábbiak szerint alakulnak a bérek.

  • A Lidl dolgozói Budapesten bruttó 268, vidéken 247 ezer forintot keresnek.
  • Az Auchanban átlagosan elérhető havi bruttó fizetés 247 ezer forint, a cég a vidéki boltokban 30-40 ezerrel emelte a béreket.
  • A Tesco dolgozóinak idei évre meghatározott legalacsonyabb bére 197 ezer forint volt, amit a cég egyéb juttatásokkal egészít ki, így az összeg elérheti a 227 ezer forintot is.
  • A Metro 12 helyett 14 havi bért ad a munkavállalóinak, de 2600 dolgozójának 40-50 százalékát garantált bérminimumon foglalkoztatja. A dolgozók 86 százaléka kapott fizetésemelést idén januártól, így a minimális bruttó meghaladja a 180 ezret.
  • A Spar dolgozói évente nagyjából 100 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak készpénzben, ehhez SZÉP-kártyán még 40 ezer forint is hozzájöhet.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balaton József

Ajánlott videó

Olvasói sztorik